-
Rendőrségi akció magyar warez szerverek ellen
A miskolci rendőrök nyolc szervert foglaltak le az elmúlt napokban.
Biztonság 69
-
Új szervercsalád az Albacomptól
A társaság Itanium 2-alapú kiszolgálók bevezetését is tervezi.
Tech 0
-
Nagy a tolongás az e-önkormányzati pénzekért
Most 2,7 milliárd forintot osztanak szét hat önkormányzat között.
Társadalom 0
-
Sony: jövőre bevetésre kész a Cell
A japán vállalat szerint a mai processzorok elbújhatnak majd a „sejt” mellett.
Tech 44
-
Tantárgy a Microsoft Navision a Corvinuson
Idén indult a Navision integrált vállalatirányítási rendszer tantervi oktatása.
Szoftver 10
-
Lassul a PC-piac
Három éven belül akár három vezető gyártó is kiszállhat a számítógéppiacról.
Mérleg 1
-
Internetes oktatókampányt indított a Matáv
Sajátos oktatás indul a kezdő internetezőknek heti rendszerességgel.
Távközlés 2
-
Mobilban is jön a fapados
A TDC és az EasyJet légitársaság tulajdonosa fapados mobilszolgáltatást indít Nagy-Britanniában.
Távközlés 8
-
Belejött a költségcsökkentésbe a DT
Félmilliárd euróval csökkenti az idén bérköltségeit a Matáv többségi tulajdonosa.
Távközlés 0
-
Internet-hozzáférés mint juttatás
A béren kívüli támogatás e formája adó- és járulékmentes.
Mérleg 0
-
Internetes videotékát nyitott az Axelero
Az online filmszolgáltatás az induláskor 130 filmet kínál.
Közösségi média 2
-
Targetálási lehetőségek az interneten
Az internet számos lehetőséget ad a vállalatoknak, hogy célzott megjelenéssel elérjék célcsoportjukat.
Mérleg 2
-
Morgan Hillből Bookline.hu
Nevet változtatott és tőkeemelést hajtott végre a tőzsdére készülő társaság.
Mérleg 0
-
Csökkennek a kkv-k kockázatai az ERP bevezetésével
A megfelelően kiválasztott és jól paraméterezett ERP-rendszer rövid távon megtérül.
Szoftver 0
-
Vita a tudományos művek internetes publikálásáról
A brit kormány nem támogatja a kutatási eredmények ingyenes közzétételét.
Társadalom 2
-
Sok kicsi nehezen megy sokra
Sokat remélnek a szolgáltatók és a bankok a "filléres" kifizetések elektronikus útra terelésétől.
Mérleg 0
-
Microsoft-technológia az OTP bankfiókjaiban
Az OTP után az MKB is a SUBA ügyintézői rendszer mellett döntött.
Szoftver 5
-
Megkezdődött az SAP Business One forgalmazása
A terméket a kis- és középvállalatokon belül is a kisebbeknek kínálják.
Szoftver 0
-
Kiosztották az idei Nagy Testvér díjakat
A közönségdíjat Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos vehette át.
Társadalom 0
-
Ismét gyárt PC-ket a Philips
A Philips-Freeline gépek egyelőre csak néhány európai országban kaphatók.
Mérleg 3
-
Módosulnak egyes Matáv-tarifák
Heti egy szabadnapot kapnak az emelkedő kereskedelmi díjcsomagok.
Távközlés 6
-
A noteszgépek húzzák régiónk PC-piacát
Az IDC friss jelentése szerint a notebookok a növekedés motorjai a CEMA területeken.
Mérleg 0
-
Novell: olcsó üzleti Linux
Ambiciózus tervekkel indul a nyílt forráskódú Novell Linux Desktop.
Szoftver 0
-
Összefogás az online reklámpiac növeléséért
A tél végén indul Magyarország legnagyobb online kutatása.
Mérleg 0
-
Az MFB-nek szállít a Synergon
PKI alapú azonosítással és titkosítással bővítették a bank informatikai rendszerét.
Társadalom 0
-
Egyelőre kevéssé elterjedt a távmunka Magyarországon
A GKI felmérése a vállalati internethasználati szokásokat vizsgálta.
Mérleg 0
-
Kipróbálható spam- és vírusaudit
A filter:max két hétig ingyen vizsgálja az érdeklődő cégek e-mailforgalmát.
Biztonság 2
-
Lopják az állami pénzt az USA-ban
Bizonytalan időre felfüggesztették a 2,5 milliárd dolláros E-Rate program kifizetéseit.
Társadalom 0
-
Kulcsrakész ADSL bőséges körítéssel
Komplett telekommunikációs szolgáltatáscsomaggal jelentkezett a Matáv.
Távközlés 11
-
Edzés videojátékok segítségével
A memphisi egyetemen kosárlabdázókat treníroznak számítógépen.
Tech 0
-
Interjú Hegedüs Gáborral
Nem szakmája, de ért az informatika nyelvén a Sun Microsystems Kft. új ügyvezető igazgatója.
Mérleg 3
-
Jól teljesített a magyar Fujitsu Siemens
A vállalat jelentősen növelte forgalmát az első félévben.
Mérleg 0
-
A szoftverszabadalmak elutasítását kéri Torvalds
Nyílt levéllel fordultak az uniós testülethez a szabad szoftverek fejlesztői
Társadalom 0
-
Az IBM őrzi elsőségét a szerverpiacon
A unixos rendszerek visszaszorulásával nő az 86-os kiszolgálók népszerűsége.
Mérleg 0
-
Bővülés előtt az egyedi alkalmazásfejlesztés
Az ügyfelek ma már nem a standard felépítésű programokat részesítik előnyben.
Szoftver 0
-
A magyar mobilpiacra készül a Tele2
Ezer új munkahelyet teremtene hazánkban a Tele2, ha beléphetne a mobiltelefon-piacra.
Távközlés 0
-
Javítani kell az informatikai fegyelmet
Egy tanulmány szerint a hazai vállalatoktól gyakran szivárognak ki üzleti titkok.
Biztonság 6
-
A memóriagyártók nőnek a leggyorsabban
A legnagyobb félvezetőgyártók toplistáján az idén nem lesz látványos átrendeződés.
Mérleg 0
-
Felkavarta a böngészőpiacot a Firefox
Az egyre népszerűbb szoftver sikere gondolkodóba ejtette a riválisokat is.
Szoftver 114
-
Megatrend biztonsági projekt a Paksi Atomerőműnél
Az új adatbiztonsági rendszer központi kontrollt tesz lehetővé.
Biztonság 0
-
Csökkentenék a mobil végződtetési díjakat
A vezetékes-mobil összekapcsolási díjak uniós szinten vannak.
Távközlés 0
-
Ingyen SMS-sel csábít a Pannon GSM
Az új Djuice-előfizetőknek egy hónapig nem kell fizetnie a szöveges üzenetekért.
Távközlés 2
-
IBM: tranzakciófeldolgozási világcsúcs
Lelépte versenytársait az eServer p5 a TPC-C tesztben.
Tech 0
-
A képcső tovább él
Lapos katódsugárcsővel szerelt kijelzők állnak az LCD és a plazma útjába.
Tech 57
-
Negyedévente foltoz az Oracle
A kritikus programjavításokat három havonta, integrált csomagban adja ki a szoftvergyártó.
Szoftver 0
-
Új kereskedelmi igazgató a magyar 3Comnál
Az újonnan kinevezett vezető feladata a cég hazai pozíciójának erősítése.
Mérleg 0
-
SP2: telepítési problémák és orvoslásuk
A legjobb védelem a megelőzés. Érdemes előre felkészülni a lehetséges nehézségekre.
Szoftver 9
-
A 3G esztendeje lesz 2005
Elemzők szerint világszerte száz fölé fog emelkedni a működő 3G-hálózatok száma.
Távközlés 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.
Galaxy S22 One UI 6.1 frissítés: volt, nincs
ma Komolyabb hibák bukkantak fel, a Samsung a biztonság kedvéért leállította a frissítés közzétételét.
- Külpolitika
- 8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Minecraft
- Xiaomi 14 Ultra - Leica hercegnő
- Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
- TCL LCD és LED TV-k
- Milyen videókártyát?
- Asztrofotózás
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- További aktív témák...