-
Megvannak az EDISON startup verseny győztesei
Elektromos rollerek indukciós töltőállomásai, egy fiatalokat megcélzó alkalmazás, valamint a blockchain alapú megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldás.
Mérleg 3
-
Új NAV-alkalmazás is érkezik az új számlázási rendszerben
Az adóhivatal három hónapos türelmi idővel is segíteni kívánja az átállást.
Mérleg 3
-
Újra felrobbant egy Starship rakéta prototípus
A terheléses teszt sikerült, az utána következő robbanás okát még vizsgálják.
Tech 156
-
Temérdek újdonságot hozott az új Windows 10 frissítés
A 2004-es verziószámot viselő May 2020 Update jelentősen kiterjeszti a funkcionalitást.
Szoftver 335
-
A magyarok több mint fele fél a kártyás visszaélésektől
A K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készült kutatás az aggodalmakra mutat rá.
Biztonság 50
-
Június 3-án újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál
A MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás március és augusztus között tíz ütemben zajlik. A hetedik átállás Nyugat-Magyarország egyes régióit érinti.
Távközlés 0
-
Újra illegális adatgyűjtés miatt indult per a Google ellen
A korábbi oknyomozó riportok utáni vizsgálat szerint az Android akkor is gyűjtötte a földrajzi adatokat, ha a felhasználó kikapcsolta ezt a funkciót.
Mérleg 11
-
A digitális oktatásban segít az Ericsson új programja
A program a járványhelyzet okozta problémákon, fennakadásokon kíván segíteni.
Mérleg 0
-
Trump megindította háborúját a közösségi platformok ellen
Az amerikai elnök aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában.
Közösségi média 325
-
Korlátlan adatforgalmat biztosít a Vodafone
A RED tarifacsomagokkal újabb korlátok szűnnek meg, hiszen a korlátlan beszélgetés és sms mellé már korlátlan adatforgalom is került a csomagokba.
Távközlés 44
-
A kiberbűnözők új célpontja: az RDP
A távoli asztali elérést biztosító protokoll ellen folytatott brute force támadások jelentősen növekedtek a karantén időszak kezdete óta.
Biztonság 3
-
Év végéig maradnak a kedvező feltételek az egyéves DIGIMobilnál
A még mindig tesztként működő szolgáltatás mobil tarifacsomagjának paramétereit 2020. december 31-ig megtartják.
Távközlés 21
-
Microsoft DCP: digitális segítség a civileknek
A támogatási lehetőség immár nyitva áll a civilek előtt, jelentkezni június 3-ig lehet.
Mérleg 0
-
Trump tajtékzik, mára ígérte a megrendszabályozást
Az elnök közölte, hogy nem tűri a jelenlegi gyakorlatot, és vagy megregulázzák, vagy bezárják a nagy platformokat.
Közösségi média 197
-
Koronavírus: karácsonyi forgalom a futárszolgálatoknál
Kertészkedéssel, barkácsolással és online vásárlással töltöttük a tavaszt a karantén idején.
Mérleg 0
-
Online/offline digitális tanterem a Vodafone-tól
Az okostanterem keretszoftverét a SEOS adja, a hardveres megvalósításért, az üzembe helyezésért és az üzemeltetésért rendszerintegrátorként a Delta Csoport felel.
Távközlés 0
-
Beperelik az easyJetet az adatvesztés miatt
Az ügyfelenként kért kártérítés igen magas, így ha mindenki csatlakozna a perhez, felfoghatatlan mennyiségű pénzről lenne szó.
Biztonság 31
-
Bolt: százmillió eurós tőkebefektetés
A vállalkozás által szerzett összes tőke elérte a 300 millió eurót, a legújabb befektetésből a cég további terjeszkedését finanszírozza.
Mérleg 4
-
A Spotify eltörli a gyűjtési limitet
A lejátszási listáknál és a mentéseknél viszont továbbra is marad a tízezres határ.
Szoftver 2
-
Küzdelem a hamis reklámok ellen
Az Európai Bizottság jelentése szerint az online platformok üzemeltetői több millió félrevezető hirdetést távolítottak el weboldalaikról.
Mérleg 0
-
Kudarcos lett a Virgin Orbit első indítási tesztje
Sikertelen volt Richard Branson brit milliárdos cége, a Virgin Orbit első rakétaindítási kísérlete.
Tech 0
-
Teslával indulnak történelmi útjukra a SpaceX űrhajósai
Többszörösen is határpont lehet ez a küldetés, melyet a járványveszély ellenére is végre akarnak hajtani.
Tech 253
-
Frissítve! Újabb többmilliárdos tendert nyert el a 4iG
A vállalat lassan a közszféra állandó kiszolgálójává válik, nagy értékű pályáztatásnál szinte mindig nyertesként jönnek ki.
Mérleg 39
-
Oroszország egy űrállomás és egy űrsikló fejlesztésébe vág bele
A Roszkoszmosz vezetője határozottan a szakmai és pénzügyi függetlenedés, a saját projektek pártján áll.
Tech 21
-
A Volkswagennek fizetnie kell
Akkor is jár a kártérítés, ha a panaszos egyénileg, nem pertársaság tagjaként követel kárpótlást.
Mérleg 30
-
Ezer táblagépet kapnak az egészségügyi szakdolgozók
A tableteket a kamara területi, helyi szervezeteiben péntekig lehet átvenni.
Mérleg 0
-
Hamarosan indul a Marsra a kínai szonda
Júliusban indíthatják útjára a kínai Mars-szondát – közölte hétfőn a projektet vezető Kínai Űrtudományi és Technológiai Vállalat.
Tech 1
-
Együttműködési megállapodás a digitális terápiák fejlesztése érdekében
A digitális terápiák hazai fejlesztése érdekében stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), a Semmelweis Egyetem (SE) és az Oncompass Medicine (OCM) hétfőn Budapesten.
Mérleg 1
-
Uniós paradigmaváltás jöhet a magyar különadók ügyéből
Jóval messzebbre nyúlhat a magyar távközlési és kiskereskedelmi különadók kapcsán hozott ítéletek hatása, mint azt gondolnánk – vélik a Deloitte szakemberei.
Mérleg 1
-
Szeptemberben kerül sor az európai hátterű tech kiállításra Kínában
A CE China eseményt idén is Kantonban tartják, és már számos neves gyártó jelezte részvételét.
Tech 2
-
A Huawei visszaszorítása az 5G-piacon egyáltalán nem az USA cégeinek kedvez
A Samsung az esélytelenek nyugalmával tört elő a semmiből, és a tengeren túlon már tarolnak is. A friss szankciókkal most az európai piacra vethetnek szemet.
Mérleg 244
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
- Crypto Trade
- Motorolaj és szűrő topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Milyen videókártyát?
- The Division 2 (PC, XO, PS4)
- Linux felhasználók OFF topikja
- Drágább lett a Pixel 8a
- Escape from Tarkov
- Vodafone mobilszolgáltatások
- További aktív témák...