-
Az okostelefon már a múlt
A friss felmérés szerint a fogyasztók úgy látják: a mesterséges intelligencia rövidesen átveszi az okostelefonok képernyőjének szerepét.
Mérleg 173
-
A Microsoft bocsánatot kért a OneDrive felhasználóitól
Meghátráltak: ha a felhasználó jelzi, hogy szüksége van a nagyobb ingyenes tárhelyre, akkor megtarthatja.
Mérleg 119
-
Megtámadták a Facebook hamburgi irodáját
A támadók kiléte egyelőre ismeretlen, csakúgy, mint a motivációjuk.
Közösségi média 23
-
AMD titkok 2016-ból, 90 éves a magyar rádiózás
Búcsút int a Firefox OS, megszűnhet a Toshiba PC-s részlege, újabb pereket indíthat az Asetek.
Mérleg 6
-
Elindult a Google Kórház
A cég már régóta részt vesz egészségügyi fejlesztésekben, de az újraszervezett vállalat most önállósította a részleget.
Mérleg 7
-
Bíróság elé kerülhetsz egy Facebook-megosztásért
Siófokon politikai botránynak indult a történet, ám a volt polgármester lépése jelentősen kiszélesítette a horizontot.
Café blog 73
-
Késik a GPS modernizációja
Nemcsak Európában bénáznak az ilyen nagy projekteknél: az amerikai katonák dühösek a beszállító tevékenységének minősége miatt.
Tech 1
-
Mi történik, ha 1 mg héliumgáz 1,3 megawatt mikrohullámmal találkozik?
Egytized másodpercre plazmává válik, és egymillió fokra melegszik.
Tech 40
-
Indul a Vodafone Digitális Iskola program
20 iskola között osztanak ki 1200 táblagépet, a technikai felszerelésen túl a Komplex Instrukciós Programot is népszerűsítik.
Távközlés 3
-
A hely, ahol iszonyatos kiesést okoz egyetlen másodpercnyi nethiány
Az Amazon egykori CTO-ja is előadást tartott az Urániában.
Café blog 14
-
Hogy mik vannak! Microsoft-Linux együttműködés
A Great Start to a Great Partnership - már csak egy dolog hiányzik: egy Windows-disztribúció.
Szoftver 13
-
Kéziféket rántott a PayU
A kereskedők, akik online fizetési rendszer nélkül maradtak volna, opcionálisan válthatnak a Simple Online fizetési megoldására.
Mérleg 4
-
Valaki le akarta kapcsolni a teljes internetet
Különösen nagy erejű támadás érte a névfeloldó szervereket, de a rendszer jól vizsgázott.
Biztonság 41
-
Ezt nézte a magyar idén a YouTube-on
A Google idén is elkészítette a listát Magyarország és a világ kedvenc YouTube-videóiról.
Közösségi média 58
-
Megjelent a Linux Mint 17.3
A terveknek megfelelően új verzióval jelentkeztek a legbarátságosabb Linux-kiadás, a Linux Mint fejlesztői.
Szoftver 42
-
Újra gyakornoki programot hirdet az NNG
A vállalkozás idén újra elindítja szoftverfejlesztőknek szóló, fizetett gyakornoki programját.
Mérleg 5
-
Távozik a Rovio vezetője
Újra bebizonyosodni látszik, hogy hosszú távon egyetlen termékre akkor sem lehet alapozni egy vállalkozást, ha az kiemelkedően sikeres.
Mérleg 12
-
A Firefox OS meghalt
Önmagában szimpatikus kezdeményezés volt, de be kellett látni, hogy a jelenlegi okostelefonos piacon ez a modell nem működik.
Szoftver 44
-
Microsoft Continuum – határeset
Két Lumia már támogatja a nagyképernyős megjelenítést, de a valódi asztali élménytől még messze vagyunk. Univerzális appok, hol vagytok?
Tech 338
-
Végre: konkrétumok az egységes digitális piacról
Az Európai Bizottság 16 javaslatcsomagot mutat be jövő év végéig. Keményen változtatnák a bevett gyakorlatot. Szerzői jog és üzletszabályozás.
Mérleg 4
-
Állítólag letartóztatták a Bitcoin állítólagos kitalálóját
Az ausztrál rendőrség a beszámolók szerint rajtaütött egy olyan férfi házán, akiben újságírók a pénzügyi rendszer inventorát sejtik.
Mérleg 26
-
Újabb leépítés az AOL-nál
Mióta a Verizon a tulajdonos, felpörögtek az események. Most nagyjából száz főt bocsátanak el.
Mérleg 0
-
Idén 90 éves a magyar rádiózás
A távközlés és a rádiózás kéz a kézben jár. Hosszú út vezetett a Telefonhírmondótól mostanáig. Még mindig sokat hallgatjuk, sőt. Merre tovább?
Tech 6
-
Zárjuk be az internetet!
Az nem meglepő, hogy Donald Trump a szigorítások híve minden téren, de legújabb kijelentése különösképp idegborzolóra sikeredett.
Café blog 90
-
Kiberhadsereg is védi majd Európát
Történelmi jelentőségű, hogy évekig tartó huzavona után végre lesz európai kiberbiztonsági szabályozás. Sok munka van még vele.
Biztonság 56
-
Új hardverek és Windows 10 TH2 támogatás az AIDA64 5.60-as verzójában
A legújabb Windows 10 frissítés mellett a támogatott hardverek körének kibővítése volt a fő cél.
Szoftver 2
-
Frissítsen: januártól már csak az Internet Explorer 11 kap támogatást
A távlati cél az Edge böngésző és a Windows 10 felé való terelés, de az átállás sokáig eltarthat, így a legutolsó IE még kap támogatást.
Szoftver 39
-
Hasznos újítás a Google Naptárban
Az alkalmazás mostantól könnyen menedzselhető határidőnaplóként is üzemel.
Szoftver 0
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
Megjelenési dátumot kapott a PO'ed: Definitive Edition
gp Az új kiadás kevesebb mint egy hét múlva már elérhető lesz.