-
A Facebook annyira paríroz a jogvédőknek, hogy ártatlanokat is megbüntet
Magyarországon talán még nem reagálunk rá érzékenyen, de a jelenség fontos, továbbgondolásra érdemes.
Közösségi média 42
-
Linuxra is elérhető a NOD32
A cég szerint a linuxos munkaállomások is veszélyben vannak, ezért szükség van a védelemre.
Szoftver 27
-
A föld alá is elviszi a térerőt a Vodafone
A mobilszolgáltató a magyar piacra elsőként vezeti be a „magán-bázisállomásokat”. Először a vállalkozásokat célozzák meg, ősztől pedig a lakosság számára is elérhetővé válik a femtocella.
Távközlés 81
-
Csúcshackert vett fel a doménekért felelős nemzetközi szervezet
Mától Jeff Moss lesz az egyik legfontosabb szereplő a teljes internetet érintő biztonsági ügyekben.
Biztonság 1
-
Beperelték a Google-t is a nyomkövetés miatt
Egy természetes folyamat zajlik: az új technológia új problémákat vetett fel, és ezek a gondok mostanra jutottak el addig, hogy megoldásokat kell keresni rájuk.
Mérleg 52
-
Állítólag már árulják a Sonytól ellopott adatokat
A bűnözői fórumokon a biztonsági szakértők már felfedeztek olyan beszélgetéseket, melyek azt bizonyítják, hogy már kereskednek az információkkal.
Biztonság 29
-
A rendőrség felhasználja a navigációs berendezések információit
A Hollandiában történtek miatt a TomTom vezetője magyarázkodásra és bocsánatkérésre kényszerült.
Biztonság 58
-
Lehet még jelentkezni a 2011-es Hacktivityre!
Hagyományőrzés és újítás összhangja jellemzi az idei konferenciát.
Biztonság 3
-
A Huawei a Fővárosi Bíróságon támadja a ZTE-t
A távközlési eszközök gyártásában érdekelt kínai vállalat három európai országban indított szabadalombitorlási pert.
Mérleg 10
-
Induló cégeknek ad tippeket az IVSZ
A szervezet a Start IT Up nevű kezdeményezése részeként a feltörekvő kis- és középvállalkozások vezetőinek tart előadásokat.
Mérleg 0
-
Beszédfelismeréssel újít a Chrome 11
Kevés feltűnő újdonság került a friss, 11-es verziószámot viselő stabil kiadásba.
Szoftver 10
-
Szoftverfrissítésekkel válaszol az Apple a nyomkövetési panaszokra
A vállalat közleménye többször is leszögezi, hogy nem követik a tulajdonosokat, és nem is fogják, de bizonyos javításokra szükség van a szoftverben.
Biztonság 50
-
Online zeneáruházat indít a Hungaroton
Májusban nyit a Hungaroton Music Store, aminek köszönhetően a kiadó digitális repertoárja Magyarországon is elérhetővé válik.
Közösségi média 24
-
Az FBI távolról tisztítja meg a fertőzött amerikai számítógépeket
A hatóság felhatalmazást kapott arra, hogy a felhasználó beleegyezése után vírusirtást folytasson a gépeken.
Biztonság 93
-
Elektronikus archiválási szolgáltatást indított a NetLock
Azoknak ajánlják a megoldást, akiket a törvény az elektronikusan hitelesített állományok archiválására kötelez.
Mérleg 1
-
A Google újabb szövetséget hozott létre a WebM támogatására
Folyik a küzdelem az online videók formátumának szabványosítása terén.
Szoftver 24
-
Csönd van a világ egyik legnagyobb biztonsági incidense körül
A kevés információ miatt leginkább csak találgatásokat olvashatni, de könnyen lehet, hogy a Sony ügyfelei összesen akár milliárdokat is bukhatnak a történtek miatt.
Biztonság 25
-
Közel 1,4 millió mobilnet-előfizetésnél járunk
Nem változnak az erőviszonyok: az aktív előfizetések száma alapján néhány tized százalékpontot javított a Telenor.
Távközlés 6
-
A magyar kormány iPadekkel spórol
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint olcsóbb tableten dolgozni, mint papíron.
Mérleg 107
-
Bemutató: az Ubuntu 11.04 újdonságai
Az ütemterv szerint holnap jelenik meg a disztribúció idei első kiadása, amelyben egy új felhasználói felület mutatkozik be, a Unity.
Szoftver 354
-
Egyszerű és nagyszerű: ugyanazt a weboldalt mindenki más tartalommal láthatja
Egy magyar fejlesztés lehetővé teszi, hogy úgy titkosítsunk weboldalakon megjelenő információkat, hogy a látogató a titkosítás tényéről sem tud.
Biztonság 7
-
Irán újabb kibertámadással, egy új vírus terjesztésével vádolja a Nyugatot
Roppant kevés az információ, ezért lehet, hogy csak kommunikációs csörtéről, vádaskodásról van szó.
Biztonság 5
-
Steve Jobs: Mi nem követünk senkit
Az Apple vezetőjének tulajdonított levél akár hamisítvány is lehet, ám ez a lényegen aligha változtat: az okostelefon-gyártókat egy darabig nem fogják békén hagyni.
Biztonság 116
-
Megszűnik a kéthetes doménvárólista
Június 1-jétől módosul a .hu domének regisztrációs szabályzata. Az igénylő hamarabb használatba veheti a címet.
Közösségi média 65
-
Szerverhiba bénította meg az Amazon cloudjának egy részét
Az adatközpontban fellépő hiba miatt több nagy és számtalan kisebb cég állt le.
Biztonság 39
-
Kelendő az AMD Fusion
A vállalat első negyedéves számai az új chipeknek köszönhetően nem okoztak csalódást. Még nem találták meg az új vezérigazgatót.
Mérleg 7
Hirdetés
Felesleges óvatosság a vírusvédelem?
PR Gyakran hallani ismerősöktől, fórumokban, hogy nem kell vírusvédelem, maximum a beépített, ingyenes. Sőt, szakcikkekben is sokszor lehet találkozni olyan állításokkal, hogy manapság már felesleges dolog az antivírus, kár erre költeni.
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
Kicsit később indul a The Rogue Prince of Persia korai hozzáférése
gp A pontos dátumot a következő hétfői napon jelentik meg a készítők.
Enduro változatot kapott a Mobvoi TicWatch Pro 5
ma WearOS 3.5 rendszerrel és kettős FSTN és AMOLED kijelzővel érkezik az új modell.
Módosít a memória sebességének jelzésén a Microsoft
ph A Mhz megy, a MT/s paraméter pedig jön, amitől kevesebb félreértést várhatnak a gyártók.
- Nincs több főgombos iPad, van helyette nagyobb Air és Pro M4 chippel
- QNAP hálózati adattárolók (NAS)
- Ford topik
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Mobil flották
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Samsung Galaxy S22 Ultra - na, kinél van toll?
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- Politika
- Crypto Trade
- További aktív témák...