-
Saját táblagéppel állnak elő az oroszok
Állítólag azért készítettek saját gépet, mivel aggódnak amiatt, hogy polgáraik érzékeny adatai nyugati cégeken keresztül kiszivárognak.
Mérleg 86
-
A szabadalmi ügyekről tárgyal az Apple és a Google vezetője
A cégvezetők eddig egy alkalommal beszéltek egymással, de az értesülések szerint folytatódnak a felső szintű megbeszélések.
Mérleg 31
-
Élőben adja a YouTube az űrből a diákverseny győzteseinek kísérleteit
A tudomány népszerűsítése érdekében kiírt verseny győzteseinek kísérleteit az egész világ megnézheti.
Tech 7
-
Kiegyezett a szabadalmi ügyekben az Apple és a Google – Németországban
A német szabadalmi jog teljesen másképp működik, mint az amerikai, így a Motorola Mobility tulajdonosa kénytelen volt engedni.
Mérleg 28
-
Szülinapi értesítéssel bővült a Google+
A keresőóriás közösségi oldala immáron képes arra, amire a Facebook már évek óta.
Közösségi média 4
-
Magyarul is beszélhetünk a Google keresőjéhez
A vállalat okostelefonos Voice Search alkalmazása megtanult magyarul, sőt már kézírással is indíthatunk keresést.
Közösségi média 32
-
Kétmillió dollárt ajánl a Chrome feltörőinek a Google
A második, ősszel megrendezendő Pwnium verseny összdíjazását megduplázta az internetvállalat.
Biztonság 16
-
Kritikus lyukakat foltoz be az Adobe
A patchek a vállalat széles körben használt szoftvereinek asztali verzióihoz készültek.
Szoftver 2
-
Még többet fizet a Chrome hibáiért a Google
A vállalat szerint csökken a hibajelentések száma, ami azt is mutatja, hogy egyre nehezebb lyukakat találni a kódban.
Biztonság 14
-
Az Adobe megöli a mobilos Flash Playert
A lejátszót egyik korábban támogatott platformon sem fejlesztik tovább, de patchek még érkeznek a kurrens kiadáshoz.
Szoftver 143
-
Sokan nézték a Szigetet a YouTube-on is
A Google Magyarország szerint nagy siker volt az első hazai közvetítés, 55 koncertet adtak a videómegosztón élőben.
Közösségi média 18
-
A jogsértő oldalakat bünteti a Google keresője
A találatok rangsorolásánál hátrább kerülnek azok a szájtok, melyekre sok szerzői jogi panasz érkezik.
Közösségi média 81
-
Mesterséges intelligenciává alakítaná a keresőt a Google
A vállalat szakemberei szerint még csak az első lépéseket tették meg a hosszú úton, de idővel minden gondot megoldanak.
Szoftver 34
-
Több százezer kilométert mentek balesetmentesen a Google autói
Habár az eredmények felettébb biztatóak, a vállalat szerint még messze a cél.
Tech 21
-
Google-Oracle: a fizetett újságírók nevét kéri a bíró
A bíró motivációi nem világosak, a vállalatok közölték, hogy engedelmeskednek a felszólításnak.
Mérleg 0
-
Válik a YouTube és az iOS
Lehet, hogy a cégek közti háború része a lépés, de a gyakorlatban mindkettőjük számára előnyös lehet.
Szoftver 37
-
Fegyverkereskedelmi statisztika Google-módra
A vizualizációs eszköz célja, hogy informálja az embereket a világ egyik legjövedelmezőbb kereskedelmi tevékenységéről.
Szoftver 2
-
Közel százmillió hamis profil található a Facebookon
A vállalat elismerte, hogy a lélektani határt messze túllépő mennyiségű álprofil található az oldalon.
Közösségi média 42
-
Élőben lesz nézhető a Sziget a YouTube-on
A zenei fesztivál lesz az első rendezvény, melyet hazánkból „sugároz” a videómegosztó oldal.
Közösségi média 11
-
Megújult a Gmail videochat-szolgáltatása
A vállalat a Hangoutsra cserélte le az elavult funkciót.
Közösségi média 0
-
Már itthon is elérhető a Facebook alkalmazásközpontja
A közösségi oldal boltja immáron az egész világ számára kitárta kapuit.
Közösségi média 0
-
A Google+ a legkedveltebb közösségi oldal
A keresőóriás Facebook-rivális megoldását egyre többen használják, és a felhasználók elégedettek.
Közösségi média 55
-
Kelendőek a közösségi oldalakra koncentráló marketingcégek
A Salesforce és az Oracle után a Google is beszerzett egy ilyen vállalkozást.
Közösségi média 0
-
Megjelent a Chrome 21 stabil kiadása
Kevés újítást hoz az új verzió, javarészt a motorháztető alatt bütyköltek a Google programozói.
Szoftver 19
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Melyik tápegységet vegyem?
- iPhone topik
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Politika
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Mobil flották
- Plazma TV topic
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- További aktív témák...