-
A gyógyszeripar AI-forradalmasítására készül a Google
A Google DeepMind bemutatta a következő-generációs gyógyszerfelfedező AI-modellt.
Tech 0
-
Van, amit nehéz lett megtalálni a Google keresőjével
A titkosított levelezést kínáló Tuta Mail arra panaszkodik, hogy a DMA bevezetése óta szinte eltűntek a Google keresőjéből.
Szoftver 35
-
Leváltaná a Google a sütiket, de ez nem elég
A Google-nek megvan a terve, hogyan cseréli le a sütiket, de a brit adatvédelmi hatóság szerint többet kell tennie a cégnek a fogyasztók magánszférájának védelme érdekében.
Tech 10
-
Újabb tenger alatti kábeleket fektet le a Google
Ezúttal 1 milliárd dollárt költ el erre a Google, az USA és Japán közötti kapcsolatot szeretné gyorsabbá tenni.
Tech 6
-
Fizetős lesz a Google AI-alapú keresője
A jelentések szerint azt fontolgatja a Google, hogy fizetőssé teszi az AI-alapú keresőmotort. És azt is, hogy az eddigi legnagyobb felvásárlása keretében bezsebeli a HubSpotot.
Mérleg 41
-
Böngészési adatokat semmisít meg a Google
A Google megegyezett egy fogyasztói adatvédelmi per során, ennek eredményeképp adatok milliárdjait törlik.
Mérleg 18
-
Nagy AI-egyezségre készül az Apple és a Google
A jelentések szerint a Google Gemini szolgáltatja majd az Apple iPhone-ok AI-funkcióit.
Tech 22
-
A Google chatbot nem válaszol a választási kérdésekre
Lekorlátozta az AI-alapú Gemini chatbotot a Google, így az nem válaszol választási kérdésekre.
Mérleg 23
-
AI készül a Google új épületében, de a Wi-Fi alig működik
Sokat dicséri az új irodaházát a Google, amit maga tervezett és épített. Igaz, hogy ebben a trendi AI-t fejlesztik, de a jelentések szerint a Wi-Fi alig működik.
Tech 54
-
Segíthet megfékezni a klímaváltozást a Google új műholdja
A globális olajipar metánkibocsátását is figyeli a Google támogatásával üzemelő műhold.
Tech 5
-
Indiai appokkal harcol a Google
Nem fizették a díjakat, ezért rengeteg indiai appot törölt a Google.
Mérleg 4
-
A Google szerint elfogadhatatlanok az AI egyes válaszai
A Gemini AI rendbe tételén dolgozik a Google, miután maga a vezérigazgató nevezte elfogadhatatlannak a rendszer egyes válaszait.
Tech 16
-
Környezetvédelmi falba ütközött a Google adatközpont
Chile bírósága részben visszavonta az engedélyét a Google új adatközpontjának, azt kérik, vegyék figyelembe a klímaváltozás hatásait. Az ágazatnak Európában is vannak gondjai.
Mérleg 33
-
Mexikóban épít felhőt az Amazon, panaszkodik a Google
Több mint 5 milliárd dollárt fektet az AWS-en keresztül az Amazon a mexikói felhőbe, eközben a Google a Microsoft uralmára panaszkodik a szektorban.
Tech 2
-
Összeállt az OpenAI francia riválisával a Microsoft
Ezentúl a Mistral AI-modellek is elérhetőek az Azure-on keresztül. Eközben alapelvekkel segítenék az innovációt és a versenyt. A Google pedig hamarosan újraindítja a képgenerátorát, amelyben hibát találtak.
Tech 2
-
Kiderült: a Redditből is tanul a Google AI
Valóban licencmegállapodást kötött egy AI-óriással a Reddit, és most kiderült, hogy a Google megoldása tanulhat a platformon keringő adatokból.
Mérleg 3
-
Hamarosan Indiában is gyártják a Google Pixel mobilokat
Már a következő negyedévben elindulhat a jelentések szerint a Google Pixel okostelefonok gyártása.
Mérleg 4
-
Önti a pénzt az európai AI-ba a Microsoft és a Google
Rengeteg pénzt fektetnek az EU-s AI-infrastruktúrába: a Google Franciaországban fejleszt, a Microsoft dollármilliárdos projekteket jelentett be Németországban és Spanyolországban.
Tech 30
-
Megmentené a szemétteleptől a Windows 10-es gépeket a Google
Jövőre vége lesz a Windows 10 támogatásának, elemzők szerint ez rengeteg PC-t küld majd a szeméttelepre – a Google saját rendszerrel mentené meg a gépeket.
Szoftver 313
-
Megmutatja a Google, hol károsítja a környezetet az olaj és a metán
Az űrből figyeli a Google, hogy az olajhoz és a metánhoz kapcsolódó tevékenységek hol okoznak károkat, közzé is teszik majd a térképeket.
Tech 33
-
Szenvednek a fiatalok: New York is pereli a Metát és a TikTokot
A közösségi médiás cégek nagyban fokozzák a fiataloknál a mentális krízist, ezért New York is pert indított.
Közösségi média 20
-
Segít a Google, hogy megtanulják használni az AI-t az európaiak
Egy 25 millió eurós projekttel segít az európai embereknek a Google, hogy megtanulják használni az AI-t.
Tech 6
-
Nevet váltott a Google chatbotja, és már fizethetünk is érte
A Google Bard chatbot neve már Gemini, és van előfizetős verzió is, ha valaki még jobb működést akar.
Szoftver 13
-
Az egykori közösségi oldala miatt fizet ki egy vagyont a Google
A Google+ kapcsán, adatvédelmi kérdésben indítottak pert a részvényesek a Google ellen: 350 millió dollárban egyeztek meg a vállalattal.
Mérleg 2
-
A digitális reklámok miatt is előveszi az USA a Google-t
Szeptemberben esedékes a trösztellenes tárgyalás a digitális reklámok és a Google domináns helyzete kapcsán.
Mérleg 0
-
Holland szélenergiától lesz környezetbarát a Google működése
Tengeri szélerőművekre szavazott a Google, holland projektekkel állapodott meg.
Tech 11
-
Pénzt kér a Google új technológiákat fejlesztő részlege
A Google az X Lab divíziónál is leépítéseket hajt végre, és a projektekre külső forrásokból várja a befektetéseket.
Mérleg 0
-
Nem tiltja be a Google Térképet Párizs
A 2024-es olimpia kapcsán a Google Térképét és a riválisokat is arra kérték, korlátozzák az útvonalopciókat.
Tech 2
-
Megváltozik a Google keresője, és nem mindenki örül majd ennek
Számos változtatást eszközöl az EU-ban a keresőn a Google, a helyi törvények miatt. Állítólag ennek sokan nem örülnek majd.
Szoftver 26
-
Figyelmeztet a Google: tovább folytatja a dolgozók leépítését
Maga a vezérigazgató közölte a dolgozókkal, hogy idén további leépítésekre számíthatnak.
Mérleg 4
Percről percre
ma Ez az egyik legolcsóbb készülék Dolby Vision kijelzővel, és más jó tulajdonságai is vannak, de nem tökéletes.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Szamurájbarát az új GeForce driver
ph A WHQL minősítésű, 552.44-es eszközillesztő két játékhoz is hozott friss profilt.
Megjelent az EasySMX okostelefonok mellé szánt, multiplatformos kontrollere
ph Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó "gamepadból" a Bluetooth lapka sem hiányzik.
8 TB-ig nyújtózkodik a SanDisk asztali SSD-je
ph A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is.
Multiversus - Joker is játszható karakter lesz
gp A tervek szerint a hónap végén indul a free-to-play játék végső kiadása.
A vártnál kevesebb iPad Pro fogyhat
ma A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek.
Android és iOS rendszerekre érkezik a Sonic Rumble
gp A május végére tervezett zárt bétára már lehet jelentkezni a hivatalos oldalon.
MI applikációkra kihegyezett, érintőkijelzős mini PC jön a Minisforum járatával
ph Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója.