Cikkek
-
A Microsoft társalapítója szerint jó a Windows 8, de vannak fura dolgai
Paul Allen az új rendszer egyik korai felhasználójaként írta le a tapasztalatait, tippjeit és problémáit.
Szoftver 316
-
Elszámolták: csekkdíjat vezet be a UPC
A szolgáltató nem sokkal azelőtt küldte ki a tájékoztatást, hogy az Országgyűlés elé került a díj felszámítását megtiltó javaslat.
Mérleg 76
-
Szócikkíró versenyt hirdet a magyar Wikipédia
Szépirodalmi témájú cikkekkel lehet pályázni, a legjobb szerzője egy Kindle-t nyer.
Közösségi média 3
-
Még nem késő jegyet nyerni a Hacktivityre az IT café játékában
A biztonsági konferenciához kapcsolódva idén is meghirdettünk egy játékot.
Biztonság 0
-
Már egymilliárdan lógnak a Facebookon
A közösségi oldal történetében először egy kampányfilmmel is megünnepelte magát.
Közösségi média 142
-
Megjelent a LibreOffice 3.6 stabil kiadása
A főverzió második hibajavító kiadása már nem csak kísérletező kedvű usereknek ajánlott.
Szoftver 9
-
Egy magyar sikertörténet: lezárult a HBONE+ projekt
Három év alatt több milliárdos fejlesztést hajtottak végre az akadémiai infrastruktúrában, büszkék lehetünk arra, hogy e téren hazánk versenyképes marad.
Mérleg 53
-
A telkóknak is megtiltják a csekkdíj felszámítását
Tegnap került az Országgyűlés elé az elektronikus hírközlésről szóló törvény módosítása, mely többek között erről is rendelkezik.
Mérleg 56
-
Közös kiberhadgyakorlat zajlik ma az uniós országokban
A második páneurópai biztonsági tesztben már bankok és a szolgáltatók is részt vesznek.
Biztonság 3
-
Kibertámadás érte Iránt, az internet is bedőlt az országban
A felelős politikus szerint egyértelmű, hogy szervezett akcióról van szó.
Biztonság 13
-
Versenyre kényszerítették az Apple-t: elkezdték a kisebb iPad gyártását
A számítógépes piac legdinamikusabb szeletében az Apple egy új termékkel igyekszik versenyben maradni – ez már önmagában is nagy jelentőségű.
Mérleg 42
-
Egyre népszerűbb a MinDig TV
A televíziós platform rendkívül erős növekedést ért el tavaly. Az Antenna Hungária várakozásai szerint jövőre meglesz a százezer előfizető.
Távközlés 36
-
A Google taktikázik a Motorola szabadalmaival
Néhány panaszt visszavontak, ám azt senki sem tudja, miért – elképzelhető, hogy a színfalak mögött a cégek kiegyeznek.
Mérleg 3
-
Új Hipernet csomagokat vezet be a Telenor
A szolgáltató átalakította a mobilinternetes kínálatát. A konstrukciók másra elkölthető havi kedvezménykeretet is tartalmaznak.
Távközlés 13
-
Csak az Acer fizeti vissza a Windows 8 frissítés árát
Azt vártuk, hogy a többi nagy PC-gyártó is követi a példát, de csak a tajvani vállalat állja a 15 eurós upgrade-díjat.
Tech 11
-
Internetszabadságban Magyarország a legjobbak között van
A Freedom House jelentése szerint hazánkban gyakorlatilag szabad az információáramlás a világhálón.
Mérleg 73
-
Kevés az app a Windows Store-ban
Úgy tűnik, nem lesz elég ütős alkalmazás a Windows 8 indulásakor a Windows Store-ban. Ez rövid távon biztosan hendikep.
Szoftver 74
-
Egyelőre nem menő az ultrabook
Túl optimista volt az egyik piackutató jóslata, szerintük a magas ár és a rossz marketing a hibás.
Tech 37
-
Hazai szoftverfejlesztők termékét használja a Cisco
Vezető amerikai nagybank rendszerébe került beüzemelésre a CARIN videokonferencia-archiváló szoftver.
Rövid 2
-
A Google értékesebb, mint a Microsoft
A technológiai cégek rangsorában a második helyre jött fel az internetvállalat. Az Apple toronymagasan vezet.
Mérleg 29
-
Még lehet jelentkezni az Ericsson programozó bajnokságára
A programozás mellett a játékos kedvűek auditori képességeiket is próbára tehetik.
Szoftver 0
-
Már lehet pályázni az ISACA új szakmai díjaira
Az ISACAelső ízben hirdette meg az IT-audit és az információbiztonsági szakma számára kifejezetten az értékteremtésre fókuszáló díjait.
Biztonság 0
-
A Samsung pereli az iPhone 5-öt is
A dél-koreai vállalat jó esélyekkel várhatja a tárgyalást, ám ez valószínűleg legkorábban másfél év múlva történhet meg.
Mérleg 73
-
Korlátlan perc és sms a Vodafone új díjcsomagjában
A szolgáltató a hazai piacon eddig ismeretlen konstrukciót vezet be. A csomaghoz kiemelt státusz és készülékbiztosítás is jár.
Távközlés 89
-
Húsz országból ezer hacker fesztiválozik Budapesten
A mai sajtótájékoztató alapján különösen színvonalas, igen programgazdag találkozóra lehet számítani a jövő héten.
Biztonság 0
-
Kiberbiztonsági Hónap az EU-ban
Az először megszervezett eseménysorozat egyrészt a biztonságtudatosság, másrészt a tájékozottság szélesítését szolgálja.
Biztonság 0
-
Börtön jár a letöltésért Japánban
A tiltakozások ellenére életbe lépett a drákói törvénymódosítás. Elméletben akár egy szám letöltéséért is büntethető az internetező.
Mérleg 151
-
Nem indokolt a Galaxy Tab 10.1 amerikai tiltása
A washingtoni bíróság szerint felül kell vizsgálni a korábbi döntést.
Mérleg 18
-
Ötszáz dolgozót bocsát el a Magyar Telekom
A távközlési vállalat jelezte: jövő januártól további szervezeti átalakítások várhatók.
Mérleg 19
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.