Cikkek
-
Erősen kezdte az évet az NVIDIA
A grafikus processzorokat fejlesztő vállalat első üzleti negyedévében a professzionális kártyák voltak a legkelendőbbek.
Mérleg 11
-
Megújult a Wikipedia
Történetének legátfogóbb átalakítását hajtja végre az internetes enciklopédia. Elsőként az angol kiadásban jelentek meg az újdonságok, de a következő hetekben mindenhova eljutnak.
Közösségi média 7
-
100 megabites mobilnetet tesztel a T-Mobile
A szolgáltató az Ericssonnal közösen kiépített teszthálózat sebességét tovább gyorsította.
Tech 20
-
Ha semleges az internet, akkor sokkal drágább is?
Ha rákényszerítik a szolgáltatókat a teljesen semleges üzemelésre, akkor az a legrosszabb esetben azzal járhat elemzők szerint, hogy ezek a cégek a költségeiket a fogyasztókra hárítják át.
Mérleg 101
-
Bevetésre kész a Chrome OS?
A hírek szerint az Acer már június elején bemutatja a Google rendszerét használó számítógépeit.
Tech 32
-
Kipróbálható az új Skype
A friss bétában ingyenesen tesztelhető a videokonferencia, melyért később fizetni kell majd.
Szoftver 16
-
Megtalálták a Facebook-jelszavak tolvaját
A cég azonosította az Oroszországban élő elkövetőt, aki szerintük a korábban becsültnél sokkal kevesebb adatot szerzett meg.
Biztonság 2
-
Saját operációs és biztonsági rendszert építenek Indiában
A központilag elindított projektet nemzetbiztonsági szempontok vezérlik, mivel komoly veszélynek érzik a külföldi termékek miatti kiszolgáltatottságot.
Mérleg 17
-
A HTC beperelte az Apple-t
A tajvani vállalat szerint a riválisának termékei öt szabadalmát sértik meg. Megindult az adok-kapok.
Mérleg 36
-
Megbüntetik azt, aki nem védi jelszóval a wifijét
A bíróság döntése precedens lehet, ugyanis először mondták ki egy perben, hogy az előfizető kötelessége a bűncselekmények megelőzése érdekében védenie saját kapcsolatát.
Társadalom 157
-
Az SAP felvásárolja a Sybase-t
Történetének második legnagyobb értékű akvizíciójával mobilinfrastruktúra-technológiához jut a német cég.
Mérleg 0
-
Megjelent az Office 2010
A széles körű forgalmazás csak a jövő hónapban indul meg, addig az ingyenes webes kiadás sem lesz elérhető.
Szoftver 39
-
A Verizon lesz a Google táblagépének gazdája
A szolgáltató vezetőjének nyilatkozata az első hivatalosnak tekinthető megerősítés a termékkel kapcsolatban.
Tech 6
-
Megint okosabb lett a Google keresője
Két új intelligens keresési funkció jelenik meg az internetes kereső angol nyelvű változatában. Egyszerű kérdésekre egyszerű válaszok.
Tech 37
-
Fizessenek a vállalkozók pluszban a szolgáltatóknak!
Az internet semlegességének biztosítása évtizedes vitatéma. Az amerikai szolgáltatók minden eddiginél erősebb kampányt indítottak megszüntetéséért.
Mérleg 159
-
A UPC készen áll a 3D-s tévé elindítására
A szolgáltató ma sajtótájékoztatón demózta a jövőbeni lehetőségeket, egyelőre azonban sem készülékek nincsenek, sem műsor.
Tech 19
-
Joomla!-konferenciát rendeznek május végén Németországban
A világ egyik legkedveltebb nyílt forráskódú webes tartalomkezelő rendszerének hívei és szakemberei találkoznak Wiesbadenben.
Szoftver 7
-
Új vezető a magyar HP-nál
Miskei Gábor lett a HP képalkotási és nyomtatási üzletágának vezetője.
Mérleg 1
-
Távozik a Mozilla vezérigazgatója
Az nagy kérdés, hogy egy kezdődő válság első jele-e John Lilly kilépése.
Mérleg 92
-
Nem brillírozott a Magyar Telekom
A vállalat árbevétele és nyeresége is csökkent. A vezérigazgató szerint javulás az év vége felé várható csak.
Mérleg 4
-
Reklámok jönnek a Skype-ba?
A vállalat komolyan mérlegeli a hirdetések bevezetésének lehetőségét. Az ingyenességnek ára van.
Szoftver 9
-
Újabb adathalász bűnszervezet bukott meg
Az internetes bűnözés melegágyának számító Kelet-Európában a román hatóságok lépnek fel a legszigorúbban e szervezetek ellen.
Mérleg 0
-
Beindult a memóriabiznisz
Óriási forgalomnövekedésről számolt be az egyik piackutató. Talán ez lesz az iparág eddigi legjobb éve.
Mérleg 11
-
Magyar versenyzők az Intel tudományos versenyén
Az idén két diák képviseli a magyar középiskolásokat egy hőlégmotorra épülő számítógépes hűtőrendszerrel.
Tech 6
-
Kevesebb itthon a kalózszoftver
A BSA jelentése szerint a Magyarország egy százalékpontot javított az évek óta változatlan arányszámon, a globális helyzet viszont romlott.
Mérleg 28
-
WiGig: gigabites adatátvitel vezeték nélkül
Szabad az út az új specifikációnak megfelelő készülékek gyártása előtt, de a felhasználhatóság egyelőre korlátozott.
Tech 2
-
Júniusban jön a Firefox 4 bétája
A végleges verzió megjelenése novemberben várható, de az ütemterv nincs kőbe vésve, számtalan változás lehetséges még.
Szoftver 168
-
Az iPadet is támadja a Nokia
Újabb pert indított a finn gyártó az amerikai riválisa ellen. Ezúttal már a 3G-s iPad is előkerül.
Mérleg 23
-
A Google és a Microsoft küzd a vállalkozókért a felhőben
A küzdelemben egyelőre a Microsoft áll jól, ám a kérdés az, hogy a fogyasztók milyen igényekkel lépnek fel, mivel mindkét cég mást kínál.
Szoftver 8
-
A fájlmegosztás határozottan jót tesz az üzletnek
„Habár a zeneipar veszteségeket könyvel el, a fájlcsere általános jóléti hatásai határozottan pozitívak. A szórakoztatóipar, különösen a zeneipar rákényszerül az új utak keresésére.”
Mérleg 53
-
Kiirtják a pornót a Wikipediáról
Az enciklopédia hírnevét féltette az alapító, ezért döntött úgy: sürgősen törölni kell a pornográf felvételeket a médiatárból. A döntés a közösség megkérdezése nélkül született.
Mérleg 41
-
Zombiműhold kóborol az űrben
A televíziós adásokat továbbító és repülési navigációs adatokat szolgáltató szatellit kikerült az ellenőrzés alól.
Tech 41
-
Titkos ATM-es biztonsági hibák
A biztonsági szakember munkahelyet váltott, hogy ne tilthassák le előadását a hackerkonferencián.
Biztonság 47
-
A magyar internet a világ leggyorsabbjai közé tartozik
Egy ilyen listában az első húszban lenni nem kis dolog, még akkor is, ha egyéb területeken még bőven van tennivaló.
Közösségi média 190
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
Deadlock - Kiszivárgott néhány kép a Valve Overwatch klónjából
gp A játék a hírek szerint nem egyszerűen a Blizzard játékának a másolata lesz, hanem több stílus is összekeveredik benne.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Újabb előzetesen a GreedFall II: The Dying World
gp Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd.
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Milyen processzort vegyek?
- Ukrajnai háború
- Fotók, videók mobillal
- Motorolaj és szűrő topik
- Ubuntu Linux
- Automata kávégépek
- Az árnyak közül lépett spotfénybe az MSI 16 GB-os grafikus kártyája
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- BestBuy topik
- További aktív témák...