-
Latinul is ért a Google fordítója
A vállalat szerint hasznos az anyanyelvi beszélővel már nem rendelkező nyelv felvétele, hiszen bőséges latin nyelvű szövegkorpusz található az interneten is.
Tech 27
-
Szoftverhiba okozta a Facebook leállását tegnap
A vállalat elnézést kért a felhasználóktól, a hibát még javítják, de az oldal már elérhető.
Közösségi média 37
-
Egy helyen az összes Google-újdonság
A cég saját értékelése szerint is átlépett egy mennyiségi határt, ezért az információközvetítés könnyítése érdekében létrehoztak egy új weboldalt.
Közösségi média 3
-
Fejezetenként árul szakkönyveket a TypoTEX
A cég uniós pályázaton nyert támogatást egyetemi jegyzetek és tankönyvek elektronikus kiadására. A köteteket másolásvédelemmel forgalmazzák.
Tech 12
-
A csehek nem engedélyezik a Google-nak a fotózást
A helyi adatvédelmi biztos aggályosnak minősítette a Street View kapcsán történő információgyűjtést, így a cég leáll a fényképek készítésével.
Mérleg 83
-
Keresik az év internetes kereskedőjét
Idén hatodik alkalommal hirdetik meg a díjat, melyet közönségszavazás és a szakmai zsűri véleménye alapján ítélnek oda.
Közösségi média 0
-
A cégek a gyerekekre hajtanak, nem a pornóra
Az amerikai felmérés szerint az adatgyűjtés sokkal koncentráltabb módon és nagyobb mértékben zajlik a gyermekeknek szánt weboldalakon, mint a felnőtt tartalmakat kínálókon.
Mérleg 8
-
Tömeges kibertámadások zajlanak kiadók és jogkezelők ellen
A magukat szabadságharcosnak tartó támadók a 4chan nevű oldalon szervezték meg magukat.
Közösségi média 81
-
Ujjlenyomatok a böngészőkben
Hazai kutatók is vizsgálják a rendszerujjlenyomatokat: a feltételezések szerint a passzív nyomkövetés böngészők között, privát módban is lehetséges.
Közösségi média 29
-
Megújult a Twitter
Az eddig a rövid szöveges üzenetekre építő vállalkozás láthatólag a Facebook nyomába eredt: az új külső mellett megjelentek olyan szolgáltatások is, melyek a közösségi oldallá válás felé mutatnak.
Közösségi média 14
-
A fogadást elvesztette, de a Google így is alkalmazná
A fiatal szakember világhírnévhez, az online lapok sztorihoz, a Google ingyenreklámhoz jutott: mindenki jól járt.
Közösségi média 30
-
YouTube: jön az élő közvetítés
A vállalat egyelőre csak a tartalomszolgáltató partnereknek biztosítja majd a live streaming lehetőségét, a mezei felhasználóknak nem.
Közösségi média 1
-
Mozilla: játsszunk a weben!
A Firefox böngészőt fejlesztő cég nyílt webes technológiákra költöztetné az online játékokat.
Közösségi média 58
-
Instant találatokat ad a Google megújult keresője
A vállalat azt mondja: rengeteg időt spórol meg a felhasználóknak a dinamikus keresési találatokkal. Elindult a Google Instant.
Tech 151
-
A Google írni is segít nekünk
A Scribe a cég hatalmas webes adatbázisa alapján javasol gyakori kifejezéseket a szövegdobozokban.
Tech 17
-
Új főnöke van a kormányzati portálnak, de nem lesznek változások
A már korábban is pozícióban lévő Pásztory Tamás alapvetően nem kíván változtatni, mivel úgy véli, a Kopint-Datorg már eddig is jó munkát végzett a portál fejlesztése során.
Mérleg 5
-
Európai razzia zajlik ma a fájlmegosztók ellen
Azt még nem tudni, hogy Magyarországon folyik-e ilyen akció, s ha igen, akkor milyen módon.
Mérleg 63
-
Napi statisztika: Twitter-csúcs
A Twitter még messze elmarad a Facebooktól – egyelőre.
Közösségi média 1
-
Olcsón megúszta a Google a Zümm miatti felelősségre vonást
Úgy tűnik, a sorozatos botrányok és a növekvő ellenszenv rákényszeríti az internetes nagyvállalatot, hogy engedjen a rá nehezedő nyomásnak.
Mérleg 8
-
A digitális szakadék szűkítésére a mobil vagy a vezetékes internet a jobb?
A nemzetközi felmérés szerint a modern távközlési technológiáktól való leszakadás csak súlyosbítja a szegények helyzetét, de a segítség formájáról nincs még megegyezés.
Mérleg 6
-
Elérhető a Google ingyenes 3D-s modellezőjének új változata
A népszerű modellépítő szolgáltatás új verzióval jelentkezett.
Tech 1
-
Ingyenes az iwiwezés a T-Mobile hálózatán
Akciós kedvezményként fél évig a ingyenesen lehet a T-Mobile-os telefonokról iwiwezni.
Közösségi média 47
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Steet Fighter 6 - Így harcol Akuma
gp A sorozat legútóbbi részének DLC karaktere alig több mint egy hét múlva érkezik a játékba.
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 országban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
- Samsung Galaxy Tab S8 Ultra - szépséges a szörnyeteg
- Politika
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- PlayStation 5
- Házimozi haladó szinten
- Milyen monitort vegyek?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Milyen cserélhető objektíves gépet?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Poco F5 - pokolian jó ajánlat
- További aktív témák...