-
Halálhírét keltették: Steve Jobs száz évig fog élni
Ha igaz a mondás, hogy akinek halálhírét keltik, akkor az Apple vezetője még sokáig állhat cége élén.
Közösségi média 5
-
Rés az interneten: eddig csak a nemzetbiztonságiak tudtak ehhez foghatót
A DefCon-on bemutatott módszer az internet egyik alapvető protokolljának, a BGP-nek a biztonsági hiányosságaira hívja fel a szakma figyelmét.
Közösségi média 11
-
Van az úgy, hogy a Google is lemarad egy fejlesztésben
A kétséges használati értékű Google Suggest nem hoz semmi újdonságot, inkább hiányt pótol.
Közösségi média 10
-
Villámgyors lesz az új Firefox
A Mozilla az Apple-lel verseng a JavaScript végrehajtását felgyorsító megoldások fejlesztésében. Elkezdődött a motorverseny.
Közösségi média 5
-
Képregény- és videoháború az internetes kalózok ellen
A szórakoztatóipari termékek jogtulajdonosai minden eszközt megragadnak annak sulykolására, hogy a kalózkodás bűncselekmény. Egy szűk keresztmetszet a felhasznált eszközökról és módszerekről.
Mérleg 54
-
A magyar internetező nem vesz zenét online
A VMR 2008 kutatás adatai szerint ma már nem félünk annyira az internetes bankolástól.
Közösségi média 20
-
Csak óvatosan a házi videókkal, mert beperelnek a kiadók!
A bíróság úgy döntött, hogy a konyhai zenehallgatás felvétele még bőven belefér a tisztességes felhasználás kategóriájába.
Mérleg 14
-
Új fazont kapott a Windows CE Portál
Az arculatváltás mellett kibővítették és továbbfejlesztették az oldal szolgáltatásait is.
Közösségi média 1
-
Hogyan készítsünk 3D-s képeket a fotóinkból?
A Microsoft most tényleg nagyot dobott: a Photosynth sikertörténetnek ígérkezik.
Tech 25
-
Az olimpia hatására nevet váltott a Pirate Bay
A NOB követelése miatt ideiglenesen logót cserélt a kalózoldal, miközben Kínában a bajnokok nevét igyekszik védeni a kormány.
Közösségi média 10
-
A világ legnevesebb magazinjai digitalizálva, ingyen – de vajon meddig?
Egy hónap sem kellett hozzá, hogy meginduljon az össztűz a Mygazines.com-ra, de az kérdéses, hogy miképp tudják leállítani.
Közösségi média 8
-
A telefonod szétkürtölheti a neten, hogy hol vagy, de akarod-e ezt?
A Yahoo! új szolgáltatása talán valós igényeket elégít ki, de még bizonytalan, hogy vajon mennyire biztonságos a megvalósítás.
Tech 25
-
Túl van az első évén a reCAPTCHA, és köszöni, jól van
A könyvek, kéziratok digitalizálását segítő kezdeményezés a kezdeti aggályok ellenére is kifejezetten sikeresnek bizonyult.
Közösségi média 13
-
Jönnek a legális fájlcserélő hálózatok?
A nagy nyomás hatására egyre elszántabban harcolnak az internetszolgáltatók az illegális fájlcserélők ellen.
Közösségi média 26
-
A Mozilla újabb projektje: kommunikáció a böngészőben
A vállalkozás még nagyon az elején tart, sok múlik majd a felhasználók visszajelzésein.
Közösségi média 2
-
Megpróbálnak viselkedni az internetvállalatok
Késik a nem demokratikus államokban működő multikra szabott etikai kódex kidolgozása.
Mérleg 3
-
Újdonságok a Google Street View-ban: Japán és Ausztrália
A Street View a jogi aggodalmak ellenére gőzerővel halad előre a maga útján.
Közösségi média 7
-
A kormányzat csökkenti a közösségi internet támogatását
Az infrastruktúra fejlődésével, illetve a kihasználatlansággal indokolják a döntést.
Mérleg 16
Percről percre
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Stray Gods - Orpheus központú DLC érkezik jövő hónapban
gp A musical játék hamarosan egy új kiegészítőt kap heteken belül.
Ghost of Tsushima - A PC-s kiadás több mint 170 országban elérhetetlen lesz
gp Hasonlóan a Helldivers II-höz, ahol nincs PSN regisztrációra lehetőség, ott nem lehet megvenni a programot.
Homeworld 3 - Amit a játéktól várhatunk
gp Akik a drágább verziót vették meg, már játszhatnak a teljes változattal.
A Corsair égisze alá kerül a Fanatec
ph A szimulátorrajongók körében nem épp ismeretlen név követi a a Drop, az Elgato, az Origin PC és a SCUF Gaming által kitaposott ösvényt.
Nálunk is telepíthető a One UI 6.1 a Galaxy S22-re
ma Gyorsan rendbe szedte a frissítést a Samsung, Dél-Koreában újra elérhető, itthon pedig először.
Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
ph Az MP szériás konstrukció egyelőre csak 4 TB-os tárhelymérettel tehető kosárba, és lineáris lemezműveletekben bőven 10 GB/s felett teljesít.
Akciófigyelő: kedvezményekkel indít az Ulefone Armor tablet/telefon páros
ma Az Armor Pad 3 Pro és az Armor 26 Ultra árából sokat enged a gyártó.
- Bestbuy játékok
- Redmi Watch 4 - olcsó hús, sűrű a leve
- Politika
- Megérkezett a Corsair új M.2-es SSD-je, és mindennek mondható, csak lassúnak nem
- Bocsánatot kért az Apple, mert nagyon mellélőtt a legutóbbi reklámjával
- Motoros topic
- eBay-es kütyük kis pénzért
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Elfelejtettem a film címét
- További aktív témák...