A nagy IT-cégek eltörölnék a szökőmásodpercet

A vállalatok szakemberei egyöntetűen úgy látják, hogy az óraállítás sokkal több problémát okoz, mint amennyit megold.

A Google, a Microsoft, a Meta és az Amazon hétfőn jelentették be, hogy közösen szorgalmazzák a szökőmásodperc használatának eltörlését.

Az 1972-ben bevezetett időkorrekciót akkor azzal indokolták, hogy az atomórák adatai kimutatták, hogy a Föld forgása nem egyenletes, így időnként korrekcióra van szükség. A szökőmásodperc alkalmazásakor éjfélkor beiktatnak egy plusz másodpercet (mint ha egy másodpercre megállnának az órák) – ezt 1972 óta eddig 27 alkalmommal tették meg.

Az ipari és közlekedési cégek már régóta kritizálják ezt az eljárást, mivel gyakran problematikus az alkalmazása, főképp bonyolult, időalapú rendszerekben. A mostani kezdeményezésben is megemlítik, hogy a szökőmásodperc beiktatásának gyakorlati haszna szinte egyáltalán nincs ugyanakkor komoly gondokat okozhat, különösképp számítógépes hálózatoknál, ill. az internetnél – példaként felhozzák, hogy a szökőmásodperc beiktatása 2012-ben a Reddit leállását okozta, de bajba került a Mozilla és a LinkedIn is, valamint több légitársaság nézett szembe nehézségekkel, 2017-ben pedig a Cloudflare-nél okozott jelentős mértékű kimaradást a „leap second”. A Google pl. e probléma elkerülésére vezette be azt a módszert, hogy a szökőmásodpercet az adott napon sok apró lépésben vezeti be a rendszereibe.

Előzmények