A Microsoft pénteken megerősítette, hogy a Windows Vista összes változata megtalálható lesz az operációs rendszer telepítő DVD-jén. A vásárlók ennek ellenére kizárólag azt a verziót telepíthetik majd, amelyért fizettek, mivel a termékkulcs verzióspecifikus lesz. A szoftvercég az egylemezes forgalmazással költséget takarít meg, miközben a felhasználók számára megkönnyíti az esetleges verzióváltást.
Ezt a célt szolgálja a Windows Anytime Upgrade funkció az új operációs rendszerben: erre az ikonra kattintva egy internetes boltba jutnak el a felhasználók, ahol megvásárolhatják egy másik Vista-változat licencét. Az új termékkulccsal aztán az eredeti DVD-ről tudják telepíteni a bővebb szolgáltatásokkal rendelkező verziót. Így „könnyebben és közvetlenül frissíthetnek a felhasználók a Windows Vista egy magasabb változatára” – magyarázta a cég szóvivője a CNET News.com-nak. Hogy ettől a frissítés fogyasztói ára is alacsonyabb lesz-e, arról a vállalat nem nyilatkozott.
A tervek szerint 2007 januárjában bolti forgalomba kerülő Vista hat változatban jelenik meg – ha nem számoljuk az Európai Unió által megkövetelt, médialejátszó nélküli verziókat –, a fapados Startertől egészen a minden extrát tartalmazó Ultimate-ig. Amint azt a szoftvervállalat a hónap elején nyilvánosságra hozta, a teljes Vista Home 199, a Premium 239, a Business 299, az Ultimate pedig 399 dollárba kerül majd az Egyesült Államokban, míg upgrade-ként 100, 159, 199, illetve 259 dollárt kell fizetni érte.
Sok jó Vista egy lemezen is elfér
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
November végére kész a Vista és az Office 2007
A vállalati ügyfelek elméletileg már november legvégén válthatnak, de szakértők szerint nem fognak sietni.
Szoftver 9
-
Nem köti egy adott géphez a Vistát a Microsoft
Mégsem lesznek szigorúbbak az új operációs rendszer licencfeltételei: korlátlan alkalommal átköltöztethető a szoftver.
Szoftver 5
-
Tízfős csapat készítette a Windows Vista hangjait
Steve Ball tíz emberrel dolgozott hosszú hónapokig a Windows Vista hangjelzésein.
Szoftver 20
Előzmények
-
Európa megint keménykedik a Microsofttal
A Vista biztonsági szolgáltatásai kapcsán kirobbant nyilatkozatháború egy újabb vizsgálat előszele lehet.
Szoftver 28
-
Az EU miatt késni fog a Vista?
A Microsoft vezetői a Vista európai megjelenésének esetleges késése miatt az Európai Bizottságot hibáztatják.
Szoftver 11
-
Jelölt lett a Vista
Elkészült az RC1, és ha a fejlesztés ebben a tempóban halad, nem késik tovább a régen esedékes operációs rendszer.
Szoftver 0
-
Hackerek közé vitte a Vistát a Microsoft
A nagy múltra visszatekintő Black Hat konferencia közönsége előtt is bemutatkozott az operációs rendszer.
Biztonság 2
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- PlayStation 4
- HiFi műszaki szemmel - sztereó hangrendszerek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
- Autós topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen videókártyát?
- Elden Ring
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- Youtube Android alkalmazás alternatívák reklámszűréssel / videók letöltése
- További aktív témák...