Vezető mobiltelefon-szolgáltatók és készülékgyártók együttműködésében készül egy olyan fejlett mobilszabvány, amely akár nagy felbontású videók valós idejű letöltésére is lehetőséget ad – írja a Reuters. Japán első számú mobilszolgáltatója, az NTT DoCoMo bejelentése szerint 26 vállalat – köztük a Vodafone, a Siemens, az Alcatel és az NEC – sorakozott fel az új standard mögött.
A tervek szerint a technológiát kihasználó szolgáltatások átviteli sebessége tízszerese lesz a mai harmadik generációs (3G) hálózatokénak. A technikai specifikációkat 2007-ig dolgozzák ki, ám egyelőre a kereskedelmi bevezetés időpontját nem tűzték ki. A Nihon Keidzai Sinbun című japán napilap úgy tudja, hogy a DoCoMo palettáján már 2009-ben megjelenne a szolgáltatás. A lap szerint a vállalat több mint 100 milliárd jent (közel 1 milliárd dollárt) fordít majd hálózatának korszerűsítésére az elkövetkező években.
Sebességet vált a 3G
- Írta: Barna József
- Forrás: CNN
Azóta történt
-
A Vodafone lefedte a metróvonalakat
Mindhárom budapesti vonalon elérhető a hang- és adatátviteli szolgáltatás.
Távközlés 0
-
Mozgással vezérelhető a Samsung új mobilja
Ne lepődjünk meg azon, ha összevissza hadonászó embereket látunk az utcán.
Távközlés 6
-
Sony Ericsson Z200
A széthajtható telefon nem bőséges szolgáltatásaival, hanem sajátos formavilágával hívja fel magára a figyelmet.
Távközlés 12
-
Eltűnnek Japánból a kártyás mobilok?
A szigetország rendőrsége szerint sok a visszaélés a prepaid kártyás készülékekkel.
Távközlés 0
Előzmények
-
Telefon és internet 3G-vel
Internetezésre is ajánlja hálózatát az O2 német leányvállalata.
Távközlés 0
-
A Vodafone is célba ért az UMTS-pályázaton
A pályázat legkevesebb nettó 52,5 milliárd forintos bevételt hoz a magyar államnak.
Távközlés 6
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Politika
- Samsung Galaxy Tab S6 Lite 10.4 - az, ami
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen asztali médialejátszót?
- iPhone topik
- Kutya topik
- Samsung Galaxy S23 és S23+ - ami belül van, az számít igazán
- DUNE médialejátszók topicja
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...