Lapunkban rendszeresen beszámolunk a Google nagyszabású digitalizációs projektje kapcsán fellángoló indulatokról, a szerzői jogi vitákról, a lobbiharcokról. Nagyon nehéz állást foglalni ezekben a kérdésekben, hiszen ez az ügy sem feket-fehér: óriási lehetőség az információszabadságot illetően az, hogy a Google könyvek millióit teszi mindenki számára elérhetővé, ugyanakkor ennek a gigantikus vállalkozásnak természetesen vannak gazdasági hatásai, méreténél fogva jelentősen átalakítja a könyvkultúra egy szegmensét, s persze az a minimum, hogy a szabadság kontra monopólium kérdése is felmerül.
A napokban mindenesetre egy magyar irodalomtörténész olyan bejelentést tett, ami inkább a Google Könyvek, illetve a hasonló digitális archívumok pozitív oldalát emeli ki: Szentmártoni Szabó Géza egy internetes archívum segítségével talált meg egy eddig ismeretlennek számító Janus Pannonius-szöveget. A hivatalos bemutatóra szeptember 30-án került sor az Akadémia Irodalomtudományi Intézetének olvasótermében.
A felfedezés egyrészt roppant belterjes szakmai kérdés – mindezt bizonyította a litera.hu beszámolója is, ahol Sárközi Éva igen szemléletesen ír erről –, de két dolog miatt mégis szenzációnak számít. Egyrészt azért, mert egy eddig töredékesen ismert Janus-vers hiányzó részei kerültek elő, s ez kultúrtörténetileg számunkra igen fontos (a Dicsőítő ének Renatusra címen ismertté vált panegyricus eddig hiányzó 551 soráról van szó). Másrészt pedig azért, mert arra az egyébként nyilvánvaló, de ugyanekkor lelkesítő tényre mutat rá, hogy egy internetes adatbázis újabb és újabb ismereteket adhat különböző szakmáknak, nemzeteknek, közösségeknek, egyszerűen azért, mert hozzáférhetővé és könnyen kereshetővé tesz a világ másik felén lévő könyvtárakban tárolt, esetleg soha senki által meg nem nézett anyagokat.
A tudósítás szerint kissé színpadiasan viselkedő Szentmártoni Szabó Géza elmondta a jelenlévőknek, hogy az interneten kalandozva „rábukkant egy 19. századi francia nyelvű történeti folyóirat beszkennelt számaira, melyben egy P. szignójú szerző – aki Anjou René, azaz a janusi versben szereplő Renatus, itáliai hadjáratának történetéhez keresett adatokat – feltett egy kérdést, mégpedig azt, hogy vajon ki lehetett az a szerző, aki megverselte ezt a bizonyos harci cselekményt, majd közöl néhány részletet a műből, és megadja a lelőhelyet, ahol a verset fellelte, mégpedig a Nápolyi Nemzeti Könyvtár kézirattárának X,B,63-as jelzetét. Kérdésére már akkor – 111 évvel ezelőtt – választ kaphatott volna, ha történészi szemellenzőjét levéve figyelmet szentel a kéziratos forrás következő művének, Janus Feronia istennőhöz írt elégiájának, mely már abban az időben is elég ismert volt, illetve ha a korabeli magyar filológusok olvastak volna francia történeti folyóiratokat.”
Ezek után a magyar kutatónak mégiscsak utaznia kellett volna, ám mivel ezt sajnos nem tudta megoldani, ezért megkérte az Olaszországban élő Tóth Máriát, Sárközy Péter irodalomtörténész volt feleségét, menjen el Nápolyba és fényképezze le számára a kéziratot, a fotokópiákat pedig küldje el e-mailben.
Valószínűleg a felfedezés kulcspontja egy könyv, mivel a Google Books adatbázisában szerepel egy jelenleg is megvásárolható kötet, melyet Fernand Bournon és F. Mazerole jegyez, s mely a La Correspondance Historique Et Archoélogique nevű lap beszkennelt változatát tartalmazza, s ennek 172. oldalán található az említett nyomra vezető bejegyzés.
