Kénytelen volt visszavonulót fújni egy kéretlen reklámlevelek ellen sajátos módszerekkel fellépő vállalkozás, miután a feldühödött spammerek ellentámadásba lendültek. Szakértők szerint az eset jól mutatja, hogy micsoda erőforrások állnak a spamküldők rendelkezésére.
A Blue Security tavaly nyáron indította el antispam programját. Erre a felhasználók e-mail címük regisztrálásával jelentkezhettek, jelezve, hogy a megadott postafiókban a kéretlen leveleket nem látják szívesen. A cég a regisztrált e-mail címeket úgy próbálta meg eltávolíttatni a spammerek adatbázisaiból, hogy az azokra érkezett minden egyes kéretlen levélre egy lemondó kérelemmel válaszolt. Mivel néhány hónap alatt félmillióan regisztráltak a szolgáltatásra, a spamküldőket elárasztották a válaszul küldött kérések. A Blue Security szerint a módszer jól működött, a tíz legnagyobb spamküldő közül hat hajlandó volt törölni az adatbázisából a cég listáján található címeket.
Azonban május elején ellentámadásba lendültek a reklámlevélküldők: ekkor a cég szerverei ellen nagyszabású DoS-támadást indított egy orosz spammer. (Az ilyen támadások során a kiszolgálókat kérések olyan tömegével bombázzák, amellyel egy idő után azok nem tudnak mit kezdeni.) Ezzel párhuzamosan fenyegető levelek futottak be az ügyfelek postaládáiba.
Mivel a Blue Security elleni támadások komoly fennakadásokat okoztak a cég szervereit hosztoló öt szolgáltatónál is – aminek köszönhetően más weboldalak és szolgáltatások is elérhetetlenné váltak –, a társaság úgy döntött, hogy enged a nyomásnak, és felhagy a spammerek elleni küzdelemmel. Szakértők szerint az eset jól mutatja, hogy a spammerek távolról irányítható – ún. zombi- – számítógépek kiterjedt hálózatával rendelkeznek, ami óriási hatalmat ad a kezükbe.
Győztek a spammerek
- Írta: Barna József
- Forrás: PC World
Azóta történt
-
Szigorúbban szűr az Invitel
Az internetszolgáltató már a szerverein kiszűrné a spameket, hogy az ügyfeleit megkímélje a levélszeméttől.
Közösségi média 0
-
Az ISP-ken múlik a spam elleni harc sikere
A Trend Micro szerint az internetszolgáltatókkal való szorosabb együttműködéssel legyőzhetők a spammerek.
Közösségi média 0
-
Egy spammer király lehet a tőzsdén
Egy új kutatás szerint a spekuláló spammerek befolyásolhatják a részvénypiacot.
Biztonság 14
-
Lebuktak a spammerek
Az ausztrál távközlési hatóság újra leleplezett egy spamküldő társaságot.
Biztonság 0
Előzmények
-
Módosult a hazai spamtörvény
Az idei évtől a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz kell fordulnunk, ha spammelnek bennünket.
Közösségi média 22
-
Cáfolták a UPC cáfolatát
A kábeles internetszolgáltató hazudott, amikor azt állította, hogy a filter:max hazudott, amikor azt állította...
Biztonság 20
-
Nem minden email egyenlő
Ha fizetsz, biztosan célba ér a leveled, ha nem, nincs rá garancia – így summázható az AOL és a Yahoo! új szolgáltatásának lényege.
Közösségi média 6
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Építő/felújító topik
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Programozásról_szubjektíven
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Kertészet, mezőgazdaság topik
- Ukrajnai háború
- World of Warships
- Kerékpárosok, bringások ide!
- További aktív témák...