A Google tegnap frissítette a virtuális sétákat kínáló Street View szolgáltatását: csütörtöktől már 25 nagy-britanniai, illetve 3 holland várost is bejárhatunk a monitor előtt ülve. A bejelentésből kiderült, hogy körülbelül 35 ezer kilométert autóztak tavaly nyáron a Google fotósai, míg elkészült a jelenlegi adatbázis.
A szolgáltatást sokat támadták és támadják a személyiségi jogok megsértése miatt, ezért a cég már jó ideje alkalmaz egy szoftveres megoldást, mellyel elhomályosítják az arcokat, rendszámokat stb., s így van ez a most feltöltött brit és holland képek esetében is. Ennek ellenére, főként Nagy-Britanniában, akadtak, akik újra kifogásokkal éltek, ám a Google szóvivője szerint mindent a törvényeknek megfelelően tettek, a közterületen történő fényképezést nem tiltják a jogszabályok. Ennek ellenére rendelkezésre áll az a lehetőség (flag: akárcsak a YouTube esetében), hogy ha mégis szerepelne olyasmi a képeken, melynek közzététele törvényességi aggályokat vet fel, akkor ezt jelezni lehet a vállalatnak, s ha megalapozott a panasz, akkor eltávolítják, elhomályosítják a kifogásolt képet. Például arra is lehetőség van, hogy ha valaki nem szeretné látni a házát a Street View-ban, akkor elfogadják a kérését.
View Larger Map
Oxford
A Street View-t két éve indították el az Egyesült Államokban, s eddig az adatbázisba Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztrália, Új-Zéland és Japán nevezetes helyei, városai kerültek be, de a Google fotós autói folyamatosan járják a világot, s talán nem kell soká várni a magyar helyszínekre sem.
A múlt hónap óta egyébként arra is lehetőség van, hogy a Street View-ba a felhasználók is feltölthessék saját fotóikat, így egy-egy nevezetes helyről komoly, méretes, nyilvános fényképgyűjtemény jöhet létre.
Az adatbázisba most felvett városok:
Anglia: Southampton, London, Bristol, Cambridge, Oxford, Norwich, Coventry, Birmingham, Nottingham, Derby, Manchester, Liverpool, Sheffield, Leeds, Scunthorpe, York, Newcastle
Skócia: Glasgow, Edinburgh, Dundee, Aberdeen
Wales: Swansea, Cardiff
Észak-Írosrzág: Belfast, Lisburn
Hollandia: Amszterdam, Rotterdam, Groningen