-
Az Apple folytatja
Miután három szabadalom esetében elmarasztalták a Samsungot, az amerikai cég most kereskedelmi korlátozást szeretne elérni.
Mérleg 16
-
Eladók az Apple eredeti logói
Az árverésen olyan logótáblákat lehet megvásárolni, melyek valóban ott függtek a cég kaliforniai központjának falán.
Café blog 15
-
Nem perelik egymást tovább a Google és az Apple
Vitathatatlanul nagy jelentőségű a megállapodás, de az még kérdés, hogy lesz-e folytatása, vagyis más gyártók követik-e őket. Az összefogás bevallott célja a szabadalmi rendszer közös átalakításának támogatása.
Mérleg 51
-
A Beats lehet az Apple eddigi legdrágább akvizíciója
Több nagy üzleti lap is úgy értesült, hogy a két vállalat között rövidesen lezárulnak a tárgyalások, és az üzletet hivatalosan akár már jövő héten is bejelenthetik. Az Apple nem csak a fül- és fejhallgatókat, hanem a streaming zeneszolgáltatást is vinné.
Mérleg 40
-
Még mindig Steve Jobs a legnagyobb
A nagy nevű amerikai tévétársaság szerint az Apple alapítója olyan örökséget hagyott maga után, hogy az még mindig aktívan befolyásolja az iparág jelenét és a fogyasztási szokásokat.
Café blog 44
-
Az Apple úgy nyert a Samsung ellen, hogy valójában veszített
Az erkölcsi győzelem az amerikai cégé, de a bíróság roppant túlzónak találta az általuk követelt kártérítést.
Mérleg 41
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint augusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Filmvilág
- E-roller topik
- Androidos tablet topic
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Mr. Y: Motoros sztorik #05
- EA Sports WRC '23
- Android játékok topikja
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- iPhone topik
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- További aktív témák...