Tv-vita
„Mostantól állami hivatalnokok kizárólag akkor utazhatnak külföldre, ha találnak maguknak olyan szponzort, aki száz százalékban állja az út költségeit” – kezdte a hónap elején az örökölt költségvetési deficit miatt szükségesnek ítélt megszorítások ismertetését Apisai Ielemia, Tuvalu augusztusban megválasztott új miniszterelnöke. A csendes-óceáni – Ausztrália és Hawaii között nagyjából félúton elhelyezkedő 9 atollból álló – miniállam állítólagos pénzügyi nehézségeihez hozzájárult, hogy a halászati jogok értékesítése és a bélyegkiadás mellett a helyi kormányzat legfőbb bevételi forrásának számító doménbiznisz bevételei évek óta alacsonyabbak a vártnál. Pedig amikor 2000-ben némi huzavona után a kormány aláírta a megállapodást a szigetcsoporthoz tartozó .tv internetes végződés jogainak átadásáról az Idealab kaliforniai inkubátorcég által gründolt .tv Corporationnel, úgy tűnt, Tuvalun beköszönt az aranykor. Azt ugyan senki sem hitte, hogy a mindössze 11 800 fős populáció minden tagja Rolls-Royce-szal furikázik majd az apró korallszigeteken, a lakosság joggal remélte, hogy az amerikai vállalkozás által a domén értékesítési jogaiért ajánlott, tíz év alatt folyósítandó 50 millió dollár – a tuvalui GDP közel ötszöröse! – lendületet ad majd a természeti kincsekkel szinte egyáltalán nem rendelkező és ezért a csendes-óceáni szigetvilág egyik legszegényebb államaként számon tartott ország gazdaságának.
És ez annak ellenére is így történt, hogy a dotkomlufi egy éven belül kipukkadt, ami a domének árának meredek zuhanását és a regisztrációs lendület drámai visszaesését hozta. A talált pénz tette lehetővé aszfaltutak, elektromos hálózat és iskolák építését, valamint Tuvalu felvételét az ENSZ-be – ami a magas regisztrációs és éves tagsági díjak miatt addig nem jöhetett szóba –, és ebből szélesítették ki a „főváros” Funafuti-atoll nemzetközi repülőterének kifutópályáját is, hogy arról egy Boeing 737-es fel tudjon szállni. Az ENSZ-tagság közvetett hozadéka, hogy Tajvan csinos összegekkel viszonozza, hogy az ország a Közgyűlésben aktívan síkra száll a felvétele mellett. Tajvani beruházással épült fel Tuvalu legmagasabb épülete is, a kétemeletes kormányközpont, amely helyet ad a korábban a lakásából kormányzó miniszterelnök hivatalának és a 15 fős parlamentnek is.
Évfordulós bélyegek: lelkes kezdetek
2002-ben a .tv Corporationt felvásárolta a .com és a .net végződéseket is nyilvántartó VeriSign. Ez az ügylet kedvezőtlenül érintette a doménjéért addig mintegy 20 millió dollárt begyűjtő Tuvalut, amely – bár a megállapodások részletei nem nyilvánosak, valószínűleg a feltételek módosítása miatt – a korábban beígért negyedévenkénti 1 millió dollár felét kapja csak. Járna még részesedés a VeriSign .tv-eladásainak 5 millió dollárt meghaladó része után is, ám az amerikai regisztrátor szerint a forgalom már hosszú ideje nem éri el ezt a szintet. „Minek nevezné ezt? Lenyúlásnak?” – panaszkodott már két évvel ezelőtt is, akkor még mint parlamenti képviselő, Ielemia. A tuvalui politikusok úgy érzik, kizsákmányolják őket, és állítják: több járna az országnak a doménből származó profitból. Nem segíti az álláspontok közeledését, hogy a VeriSign – a .tv-fenntartás költségeinek elkülöníthetetlenségére hivatkozva – nem akar részletes bevétel- és költségkimutatást küldeni az átláthatóbb együttműködést sürgető képviselőknek.
Ki zsákmányol?
Tuvalu esete nem példátlan: egyre több, a doménüzletbe belekeveredett ország ébred rá arra, hogy e nemzeti vagyonból elsősorban az annak hasznosítására jelentkezett külföldi vállalkozás és/vagy saját vezetőik húznak hasznot. Többen újabb kolonizációról beszélnek – korántsem alaptalanul.
Amikor az internet egyik úttörőjeként számon tartott Jon Postel a nyolcvanas évek derekán úgy határozott, hogy az akkoriban kitalált doménnévrendszerben (DNS) az államokhoz a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet által rendszeresített kétbetűs – ún. ISO 3166 alpha-2 – országkódokat rendeli, aligha sejtette, hogy rendkívül értékes kincset testál néhány szerencsés országra. Közel másfél évtizeddel később az időközben világméretűvé terebélyesedő hálózaton hiánycikké váltak az üzletileg értékes ún. általános felsőszintű végződések – mint amilyen a .com, a .org és a .net –, élelmes spekulánsok ekkor fedezték fel az akkoriban gyors meggazdagodást ígérő doménbiznisz lendületét biztosító nemzetközi végződéseket. Az országkódokból rendelkezésre álló közel 250 új betűpár nagy üzletet ígért, ennek reményében léptek kapcsolatba a lehetőséget elsőként megszimatoló amerikai vállalkozók olyan államokkal, amelyek nemzeti doménjét Nyugaton eladhatónak vélték. Mivel sok ország akkoriban, a 90-es évek második felében mit sem tudott az internetről, a végződés értékesítési jogaihoz gyakran bagóért hozzá lehetett jutni. Jól példázza a célországok tájékozatlanságból fakadó kiszolgáltatott helyzetét, hogy .tv Corporationnel tárgyaló tuvalui parlamenti képviselő, az akkor 60 éves Koloa Talake úgy egyezkedett – és végül kapott helyet az amerikai vállalkozás igazgatótanácsában –, hogy korábban még nem látott weboldalt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
