7. generációs Core CPU-k, AMD AM4, bajban a GPU-piac

GTX 1050, AMD AM4, új PS4 konzolok

Sűrű két héten vagyunk túl hírek szempontjából, hiszen a múlt héten kezdődött és ezen a héten fejeződött be a berlini IFA, Európa legnagyobb szórakoztatóelektronikai kiállítása. Értelemszerűen összefoglalónkban nem az ott bemutatott termékújdonságokra koncentrálnánk, hiszen mennyiségben is meghaladná az oldal terjedelmét. Ehelyett inkább a technológiákra és a kiállításon kívüli történésekre koncentrálnánk, amelyekből akadt jó néhány, bár tény, hogy az IFA óta sokat vesztettek lendületükből a cégek. Vágjunk is bele!

Kezdjük rögtön azzal, hogy van baj a GPU-piacon. A John Peddie Research legújabb elemzése szerint minden tekintetben estek a mutatók, így a piac hét éve zárt utoljára a mostaninál gyengébb negyedévet. Pedig nem mondható el a gyártókról, hogy ne igyekeznének, hiszen az utóbbi időben ontják magukból az újabb és újabb VGA-kat, ahol a GTX 1050-es GeForce-on van a sor a pletykák szerint, de nyilvánvaló, hogy az eladások nem ezen múlnak.


[+]

Nem segít a PC-s eladások fellendítésén az sem, hogy dugába dőlni látszik a Valve régóta szövögetett terve, miszerint a játékosokat a nappaliba csábítanák a SteamOS hathatós segítségével. Úgy tűnik, az operációs rendszer gyengébben teljesít, mint valaha, pedig sosem ment nagyot igazán. Ehelyett a "valódi" konzolok hasítanak, és olyan erős ajánlatokkal rukkolnak elő, mint a Sony a napokban a PlayStation 4 Slim és PlayStation 4 Pro masinák révén, ráadásul a már piacon jó ideje futó PlayStation 4 is kap némi újítást. És akkor még nem is beszéltünk a készülőben lévő Nintendo NX-től, amelyről megint újabb információk szivárogtak ki.


[+]

Mindenesetre, ahogy az látható, a fejlesztések minden téren gőzerővel folynak, legyen az GPU, konzol, vagy éppen SoC vagy processzor, mivel az utóbbiakra is számos példa volt a héten. Az Intel szép csendben engedte útjára a hetedik generációs Core i processzorok mobil példányainak egy részét. Nyilván a többire sem kell már sokáig várni, ahogyan a Cherry Trailt váltó Apollo Lake platformra sem, amiről előbb információk szivárogtak, majd nem sokkal később csendben meg is jelent. Az AMD sem húzza végre tovább az időt, hiszen bejelentették a várva-várt AM4-es foglalatot, aminél elhagyhatják a kötelező déli hidat, illetve a Bristol Ridge APU-kat, amivel az új platform azonnal használatba vezető, de később érkezik a Summit Ridge is.


[+]

A SoC-okat illető információkból kivette a részét a Qualcomm, a Samsung, sőt maga az ARM is. Igaz, utóbbi inkább a Mali IGP-re fókuszált, amelynek új generációjánál igen okos trükköt kívánnak bevetni. A Samsung ezzel szemben egy új Exynos lapkát buktatott le, melynek különlegessége, hogy 14 nanométeren készül, mégis az olcsó okostelefonokban kaphat helyet, míg a Qualcomm a 821-es Snapdragon órajeleit részletezte.

Technológiákból olyan érdekességekre futotta az elmúlt két hétben, mint a szabványos alapokra épített TrueAudio Next, a HDMI jel átvitelét USB Type-C foglalaton lehetővé tevő HDMI Alt mode, a kijelzőkukkolás ellen kifejlesztett Sure View vagy éppen a GPU-által gyorsított hangfeldolgozásra lehetőséget adó Phonon, ami rögtön használatba veszi a TrueAudio Next API-t.


[+]

További hardveres hírek a cikk utolsó oldalán lévő videós hírösszefoglalóban látható.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!