World Wide Web konzorciumi tag lett a BME


Mai közleményük szerint 2007. január 1-jén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem – a Villamosmérnöki és Informatikai Kar gesztorálásával (azaz a folyó ügyek intézését a kar vállalja) – belépett a World Wide Web konzorciumba (W3C).

A W3C-t 1994-ben hozták létre, legfontosabb céljai között a webes technológiák fejlesztésének koordinálása, szabványok kidolgozása, valamint az új műszaki megoldások megismertetése és elterjesztése szerepelnek. A W3C-tagság sok előnnyel jár az egyetem számra: a tagok első kézből, másoknál korábban értesülnek a webes technológiákra vonatkozó stratégiai döntésekről, részt vehetnek a döntések előkészítésében és meghozatalában, valamint a webes technológiák, szabványok és szolgáltatások fejlesztésében. Az előnyök nagy részét azonban csak akkor lehet kihasználni, ha ténylegesen részt vesznek a közös munkában, azaz a tagság a lehetőségek és jogok mellett kötelezettségeket és munkát is jelent.

A BME az első a hazai egyetemek közül, amely oktatási és kutatási-fejlesztési színvonalának növeléséhez a W3C-tagság nyújtotta lehetőségeket is kihasználja. A tagság létrejöttéhez az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék, az Elektronikai Technológia Tanszék, a Híradástechnikai Tanszék, a Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék, a Számítástudományi és Információelméleti Tanszék, a Szociológia és Kommunikáció Tanszék, valamint a Távközlési és Médiainformatikai Tanszék járultak hozzá, mert ezek a tanszékek a W3C tevékenységében cselekvő módon is részt kívánnak venni. Rajtuk kívül azonban a BME összes szervezeti egysége hozzáférhet azokhoz az információkhoz, amelyek a W3C-tagokat megilletik, sőt be is kapcsolódhatnak a W3C tevékenységébe. Az egyetem képviselője a W3C Tanácsadói Testületében Hanák Péter.

Azóta történt

Előzmények