Az általa fejlesztett kínai betűtípusok jogtalan felhasználása miatt egy kínai vállalat beperelte a World of Warcraft című, rendkívül népszerű online szerepjátékot fejlesztő Blizzard Entertainmentet és annak helyi partnercégét. A korántsem garázscégnek számító, öt országban több mint ezer alkalmazottat foglalkoztató és az informatika több szegmensében is érdekelt Founder Electronics Co. Ltd. 100 millió jüan (közel 2,5 milliárd forint) kártérítést követel – írja a Hszinhua (Xinhua) hírügynökség. Amint a cég közleményéből kiderül: öt általuk készített betűtípus szerepel a játék helyi változatában engedély nélkül, az ebből származó veszteséget 1 milliárd jüanra taksálják. Szakértők szerint ilyen összegű kártérítési pert kínai vállalat szellemi tulajdon jogtalan felhasználása miatt még nem indított.
A 2004 novemberében bemutatott World of Warcraft a világ legnépszerűbb online szerepjátéka. Előfizetőinek száma meghaladja a 9 milliót – közülük több mint 3,5 millió kínai. A Founder dolgozói közül is többen játszanak a játékkal, ők figyeltek fel az ismerős betűtípusokra is.
A World of Warcraftot Kínában üzemeltető The9 – amelyet a Blizzard mellett alperesként neveznek meg – szóvivőjén keresztül csak annyit közölt: tanulmányozzák a vádat. A játék fejlesztője a hírügynökségek megkeresésére egyelőre szintén nem kívánta kommentálni a hírt.
World of Warcraft: drága játék a betűkkel
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Sokan akarnak korrupt tisztviselőket gyilkolni
A nevelő célzattal készült kínai játék szerverei nem bírták a rohamot.
Közösségi média 5
-
Világjárványokat modelleznek a World of Warcraftban
Kérdés, hogy a virtuális világban is ugyanúgy viselkedünk-e, mint az életben.
Tech 6
-
Tündék, törpök és orkok lehetnek az internetes bűnözők új célpontjai
Az online játszható szerepjátékokkal együtt virágzik az internetes bűnözés új formája. A tolvajoknak ráadásul a lebukástól sem nagyon kell tartaniuk.
Biztonság 2
Előzmények
-
Betegek a videojáték-függők?
Az USA-ban heves vitát válthat ki, hogy az orvosok pszichiátriai betegséggé nyilvánítanák az addikciót.
Társadalom 12
-
A Gyűrűk ura online változata ma került a boltokba
Az új szerepjáték feltehetően hamarosan az online játékok piacának egyik vezető terméke lesz.
Szoftver 3
-
Hódít a Web 2.0, átalakulnak a virtuális világok
Megjelent az ITTK átfogó tanulmánya az információs társadalom és a hálózati világ trendjeiről.
Közösségi média 1
-
Az online szerepjáték vezetett a gyilkossághoz a való világban?
Egy fanatikus ukrán gamer halálra verte egyik szövetségesét.
Közösségi média 18
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen