A termék "Cisco Systems 7920" néven kerül a piacra és igazi érdekessége az lesz, hogy segítségével a WLAN-hálózatokon keresztül telefonálhatunk majd. Az "Internet-mobil"-nak is nevezett új készüléket elsősorban olyan cégeknek ajánlja a Cisco, amelyek a számítógépeiket és a telefonokat a vezeték nélküli WLAN segítségével kötik össze.
Fontos megemlíteni, hogy a 7920-as csak a belső hálón üzemel, tehát hagyományos értelemben vett mobiltelefonként nem használható. A készülék az IEEE 802.11b WLAN-szabvány szerint működik. A Cisco tervei között szerepel azonban, hogy a későbbiekben mind WLAN, mind GSM/GPRS kompatibilis mobiltelefonokat is piacra dobnak majd.
A "Cisco Systems 7920" először az Egyesült Államokban lesz elérhető, később pedig természetesen szerte az egész világon. Árat és konkrét megjelenési időpontot még nem közölt a Cisco.
Érdekes látni, hogy egyre inkább eltűnnek a határvonalak a mobiltelefónia és a számítástechnika között. A PDA-k, vagy az "Internet-mobil"-ok elterjedésével pedig ez a folyamat még inkább előtérbe kerül és megerősödik.
WLAN-mobiltelefon a Cisco-tól
- Kapcsolódó cégek:
- Cisco Systems
Előzmények
-
Új Intel mikrochip mobiltelefonokba
Az új CPU egy integrált mikrochip, amelyben megtalálhatjuk az XScale-magot, a digitális jelprocesszort, a Flash- és a DRAM-memóriát.
Távközlés 2
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Sweet.tv - internetes TV
- Sony MILC fényképezőgépcsalád
- Linux felhasználók OFF topikja
- Bemutatkoztak a Microsoft aktuális Surface gépei
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- Milyen program, ami...?
- Elektromos autók - motorok
- OFF TOPIC 44 - Te mondd, hogy offtopic, a te hangod mélyebb!
- Tudományos Pandémia Klub
- További aktív témák...