Az előző változat, a 4.3-as után fél évvel elkészült a Messenger kiegészítő szolgáltatásait tartalmazó Plus! program következő verziója, a 4.5. A fejlesztők a bejelentéssel egy időben a Plus! honlapját is megújították.
A honlap szerint az – a felhasználók nyomására – egyik legfontosabb céljuk a megjelenítés megújítása volt, de számtalan új eszközt is beépítettek a most letölthető verzióba (új API-funkciók jelentek meg, a Log Viewert áttervezték, a partnerekről több információt lehet elérni és szerkeszteni stb.).
Letölthető az új Messenger Plus! Live
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Az MSN Messenger Valentin-napi meglepetése
A Messenger-hívők hatalmas táborának új emoticonokkal kedveskedik Bálint napján az üzenetküldő extra szolgáltatásait menedzselő csapat.
Café blog 19
-
Hódít a netes flörtölés az üzenetküldőkön
A Windows Live által elvégzett vizsgálat megerősíti azt a mindennapos tapasztalatot, hogy a különféle messengereket leginkább csajozásra, pasizásra használják.
Közösségi média 3
Előzmények
-
Kiszivárgott és letölthető az új Messenger
A 9.0-s verzió már csengőhangot is tud produkálni.
Szoftver 91
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Steamre tart a Kingdom Hearts sorozat
- Xbox tulajok OFF topicja
- Wise (ex-TransferWise)
- Notebook hibák
- A PC-ből az asztalunkra is kilép a Noctua
- Mikrokontrollerek Arduino környezetben (programozás, építés, tippek)
- Redmi Note 13 Pro 5G - nem százas, kétszázas!
- Vírusirtó topic
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Elektromos autók - motorok
- További aktív témák...