A cég üvegszálon juttatja el a jeleket az előfizetők televíziós készülékeihez illetve számítogépeihez – jelentette be Nagypál Endre a társaság ügyvezetője mai sajtótájékoztatóján. Az említett új technológia révén lehetővé válik, hogy a tévénézők, illetve az internetezők a jelenlegi átlagos sávszélesség három-négyszeresét vegyék igénybe, ami akár ezer televíziós csatorna műsorának vételét is lehetővé teszi. Nagypál elmondta még, hogy az EMKTV Kft. 92 százalékos tulajdonosa – a 8 százalékos magánszemélyek mellett – Románia egyik legnagyob kábeltelevíziós szolgáltató cége, amely korábban a UPC-vel egy hálózatcseréről is tárgyalt. Az üzlet keretében a magyarországi UPC-é lett volna az EMKTV Kft. hálózata, aminek fejében a Romániai cég az ottani UPC-től kapott volna hálózatot. Nagypál bejelentette, hogy az üzlet végül is nem jött össze.
Azóta történt
-
Nagy ugrás előtt a digitális televíziózás
Szakértők szerint óriási fejlődés előtt áll a digitális televíziózás.
Mérleg 9
-
Ötödével nőtt az eTel forgalma
Jelentősen nőtt az eTel internetes és eDSL szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleinek száma.
Távközlés 0
-
Ötvenezer chello-előfizető
A chello-ügyfelek száma a nyugat-európai átlag feletti mértékben növekedett.
Távközlés 149
-
Hálózaton belül ingyenes a UPC-telefon
Első lépésben a főváros tíz kerületében lesz elérhető a VOIP-szolgáltatás.
Távközlés 9
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs