A rendőrök a márciusi rajtaütések után újabb filmkalózokat fogtak Miskolcon az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) kezdeményezésére. Hét magánszemélynél – akik hazánk legnagyobb fájlcserélő rendszerén, a Mátrix hubon tették közzé az eladásra kínált filmek 800-2000 tételből álló listáját – több mint ezer darab illegális dvd-t foglaltak le. A gyanúsítottak a filmkollekciójukat – fejenként nagyjából 50-100 gigabájt terjedelemben – egymással is megosztották.
A mostani ügyben a rendőrség a büntető törvénykönyvbe ütköző, szerzői és kapcsolódó jogok megsértésének bűncselekménye miatt nyomoz. Az elkövetők – a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrány nagyságától függően – akár többévi szabadságvesztéssel is büntethetők – áll az ASVA közleményében.
Újabb filmkalózok buktak le Miskolcon
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Expert Computer
Azóta történt
-
Amerikai videofelvevő-törvény: első vérig
Megvan az első alperes. A vádpontok: összeesküvés és a szerzői jogok megsértése.
Társadalom 29
-
ASVA kontra felsőoktatás - második menet
A nagy vihart kavart ASVA-levél utózöngéi kedd este a radiocafé műsorán.
Társadalom 10
-
Filmkalózok buktak le a Miskolci Egyetemen
Az esetről beszámoló ASVA szerint a fénymásolónak álcázott DVD-bolt sztorija tipikus.
Társadalom 37
Előzmények
-
OECD: legalizálni kell a fájlcserélő hálózatokat
Az OECD tanulmánya szerint a kiadóknak ki kellene aknáznia a P2P rendszereket.
Közösségi média 9
-
Legalizált kémprogram az ASVA-tól?
A Filmhalász a céges hálózatokon letöltött filmekre les.
Társadalom 133
-
Újabb filmkalózok buktak le
Egy lakásban másolták és az interneten árulták a lemezeket.
Társadalom 10
-
Országos ASVA-kampány indul a kamerás kalózok ellen
A kalózmásolatoknak hátat fordítókat ingyenmozival várják.
Társadalom 29
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen