A TCL többek között a mobilos és a tévés piacon is egyre népszerűbb gyártóvá válik. Elsősorban ugyan Kínában számít nagy névnek, de az amerikai tévépiacon is egyre erősebb. Mostanra igazából Amerika lett a vállalat második legnagyobb piaca.
Most viszont nagy veszélybe került a TCL, a jelentések szerint az amerikai Belbiztonsági Minisztérium ugyanis azzal vádolja a céget, hogy szándékosan hátsó kapukat rejtett el az Amerikába szállított televízióiban, amelyeket az amerikaiak megfigyelésére használ fel.
A TCL tagadja a vádakat, és hangsúlyozta a jelentésekre adott válaszában, hogy minden törvénynek, előírásnak és szabványnak megfelel az amerikai piacon is, az említett termékeire pedig csak azokat a szoftvereket telepítik, amik a partnereiktől származnak (például a Google-től).
Ha a TCL bajba kerülne esetleges korlátozások révén, az a kínai HKC és China Electronics Panda Crystal Technology mellett a tajvani Innolux és AU Optronics számára is rossz hír lenne, ezek mind a beszállítói a vállalatnak.
A TCL tévés eladásai kilőttek 2020-ban, a harmadik negyedévben éves szinten 49,7 százalékos növekedést produkáltak.