A Spiralfrog nevű online zenei vállalkozás, mely – ahogy már beszámoltunk róla – az ingyenes zenei letöltést választotta üzleti modelljének, tegnap bejelentette, hogy adatbázisát egy új szerződés következtében az EMI előadóival bővíti: tehát például a Coldplay vagy Keith Urban is ingyenesen letölthető tőlük. Tehát ezek után a Spiralfrog már két nagy kiadóval, a Universal Music Grouppal – tavaly szeptember óta – és az EMI-jal is megállapodott.
E hirdetésekre alapozott szolgáltatás (videók letöltését is biztosítják) azonban sajnos még mindig csak az észak-amerikaiaknak – USA, Kanada – áll rendelkezésére, úgy tűnik, a világméretű terjeszkedést egyelőre kockázatosnak találják. A Spiralfrog regisztrált felhasználóinak csak egyetlen követelményt kell teljesíteniük: minden második hónapban legalább egyszer be kell jelentkezniük, hogy letöltési joguk megmaradjon – s korlát még az is, hogy a letöltött számok nem kompatibilisek az Apple iPodjával, csak olyan eszközökkel, amelyek Windowst futtatnak; a Windows DRM-je, másolásvédelmi szabványa az alapfeltétel, s a letöltött dalok csak mobileszközökre másolhatóak, CD-re például nem.
A Spiralfrog szóvivője a bejelentés kapcsán elmondta, hogy már folynak a tárgyalások a maradék két óriással, a Warnerrel és a Sony BMG-vel, ám további részleteket nem árult el. (A Universal és az EMI együtt az amerikai zenei piac 40 százalékát birtkolják, a Warner és a Sony BMG pedig 46 százalékot.) A cég a szóvivő szerint a növekedésben látja a jövőt, s a jelenleg elérhető 1,1 millió zeneszám és 4000 videó sokszorosára kívánják növelni az elérhető tartalmat még az év végéig.
Újabb ingyenes zenék a Spiralfrogtól
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Elbukhatják internet-előfizetésüket a fájlcserélők
Januártól léphet életbe a francia törvényjavaslat. Vigasztalásul a szórakoztatóipar másolásvédelem nélküli tartalmakat ígér az internetezőknek.
Mérleg 271
-
Nem jó biznisz az ingyenes zeneletöltés
Lehúzta a rolót a Spiralfrog, amely reklámokból tervezte előteremteni a jogdíjakat. Elfogyott a pénz.
Közösségi média 0
Előzmények
-
Megjelenik DVD-n és iTuneson
Mostantól a hollywoodi mozifilmek a DVD-megjelenéssel egy időben kerülnek be az iTunes katalógusába.
Közösségi média 0
-
25 millió letölthető dal ingyenesen és törvényesen
Az ingyenes letöltést biztosító szolgáltatás mára beharangozott indulása kétséges, mivel a kiadók mégsem gondolják úgy.
Közösségi média 16
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Mobil flották
- Star Citizen
- Ford topik
- Bugok, problémák a PROHARDVER lapcsaládon
- Azonnali informatikai kérdések órája
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Politika
- Linux kezdőknek
- NVIDIA GeForce RTX 4060 / 4070 S/Ti/TiS (AD104/103)
- HDD probléma (nem adatmentés)
- További aktív témák...