Élőben nézhető a neten a Simonyi Konferencia

Már kilencedik alkalommal rendezi meg ma (április 17-én) 13 órától a Műegyetem Simonyi Károly Szakkollégiuma Magyarország legnagyobb, hallgatók által szervezett éves szakmai rendezvényét. A délután során előadnak a Masat-1 fejlesztői, Bojár Gábor (az AIT és a Graphisoft alapítója), és lehull a lepel a Windows 8 új Metro felületéről.

A tavalyi kéttermes és részben angol nyelvű előadások után idén egy új teremben, kisebb létszámú előadásokon is részt vehetnek a mélyebb szakmai tudásra vágyók, ahol a szakkollégium tagjai osztják meg tudásukat, tapasztalataikat. Hallhatnak előadást autonóm kutatórobot fejlesztéséről, illetve megismerhetőek lesznek a Schönherz kollégiumban kiépítendő IPv6-os technológiában rejlő lehetőségek is (közel 1000 végponttal rendelkező hálózat üzemel ott), és szó lesz az autóipar fejlesztéseiről, előkerülnek a szoftver-, játék- és navigációs fejlesztések is (kicsit másképp), valamint némi socialengineering is.

Aki a helyszínre nem tudott kilátogatni, a szervezők jóvoltából élőben követheti az előadásokat.

Előzmények