A Microsoft tegnap kiadott egy frissítést, amely a Windows XP második szervizcsomagjával (SP2) együtt telepített tűzfal egy kritikus konfigurációs hibáját orvosolja. A szoftvergyártó tájékoztatása szerint alapértelmezés szerint egyes rendszereken a fájl- és nyomtatómegosztás aktiválásával – nyilvánvalóan a felhasználó szándékától eltérően – a teljes internet számára hozzáférhetővé válnak az erőforrások.
A megosztás elméletileg úgy működik, hogy a tűzfal csupán a helyi hálózatra kapcsolt gépeknek engedélyezi a megosztott fájlokhoz és nyomtatókhoz való hozzáférést. A helyi hálózat meghatározása azonban az internetszolgáltatón is múlik, márpedig egyes esetekben – többnyire modemes csatlakozáskor – az egész internet is lokális hálózatnak minősülhet.
A most kiadott frissítés leszűkíti a helyi hálózat érvényességi körét, ám – figyelmeztet a Microsoft – még így is előfordulhat, hogy az internetre kapcsolt gépeken a szándékoltnál többen férnek hozzá a megosztott erőforrásokhoz. A teljes biztonság eléréséhez a helyi hálózatot érdemes egy tűzfal funkciót biztosító routerrel elszigetelni a világhálótól.
A kritikus javítás már elérhető a Windows automatikus frissítés szolgáltatásán keresztül, vagy letölthető a Microsoft honlapjáról.
Rés a tűzfalban
- Írta: Barna József
- Forrás: InfoWorld
Azóta történt
Előzmények
-
Kiadásra jelölt frissítések a Microsofttól
Elkészült a Windows Server 2003 SP1 és a 64 bites Windowsok RC változata.
Szoftver 0
-
Hazánkban is népszerű a Windows-szervizcsomag
A Microsoft Magyarország adatai szerint eddig 200 000-en töltötték le az SP2-t.
Szoftver 0
-
Megvan az első frissítése a Windows XP SP2-nek
Néhány programmal ütközhet az új biztonsági rendszer.
Biztonság 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs