Publikus profilok már a Viberen is

A japán tulajdonos követi a Facebook megoldását, cégek regisztrációját várják. A Viber API-t a népszerűbb CRM szoftverekbe is integrálják.

A Viber is elindította nyilvános fiókszolgáltatását, amit kifejezetten üzleti ügyfeleknek (boltoknak és márkaképviseleteknek) hozott létre hasonló módon, ahogy azt a Facebook csinálja a Messengerben és a WhatsAppban.

A 800 milliós ügyfélbázissal rendelkező csevegőszoftver japán tulajdonosa bejelentette, hogy induláskor mintegy ezer vállalati profillal nyitottak, olyan nagy nevekkel mint a The Weather Channel, vagy a Yandex. A felhasználók információkat kérhetnek, akciókról kaphatnak tájékoztatást, illetve hamarosan elindul az ügyfélszolgálati modul is.


[+]

A TechCrunch úgy tudja, hogy a Viber API-t 10-15 népszerű CRM rendszerbe integrálják novemberben, ezzel megkönnyítve a vállalatok számára a kapcsolattartást ügyfeleikkel. A nyilvános fiókokkal megnyílik a lehetőség a chatbotok előtt is, ezeket a Viber önmaga nem fogja fejleszteni, a tulajdonos a skálázható API tökéletesítésére fókuszál.

A Viberben eddig a 2014-ben indított nyilvános chatet használták a hirdetők arra, hogy beszélgetést kezdeményezzenek az érdeklődőkkel, bár a funkciót főleg hírességekkel kapcsolatos információszerzésre találta alkalmasnak a közösség.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Viber

Azóta történt

  • Év végi újdonságokat vezet be a Viber

    Hamarosan instant videóüzeneteket is küldhetünk a Viberen, a csevegéskiegészítőkkel pedig olyan külső szolgáltatásokat is használhatunk majd, mint a Giphy vagy a Wikipedia.

Előzmények