Novemberben érkezik a játékosok álma

A Microsoft bejelentette: 2010 novemberében dobja piacra a tavalyi E3 szórakoztatóelektronikai szakkiállítás egyik szenzációját, a kontroller nélküli játékélményt nyújtó Project Natalt – írta meg a BBC Los Angeles-i tudósítója. A mozgásérzékelős kamerára alapuló technológia lehetővé teszi, hogy az érzékelő a felhasználó egész testének mozgását kövesse, felismerje arcát és hangját, továbbá képes valódi tárgyak letapogatására, s mind gesztusokkal, mind hanggal lehet parancsokat kiadni a segítségével.

A rendszer magja a Project Natal Sensor – ez egy RGB-kamerából, mélységérzékelőből, mikrofonból és egy speciális processzorból áll, amely gondoskodik a szoftverek és illesztőprogramok egy készüléken történő futtatásáról. A jelenleg használt kamerák és vezérlők csak 2D-s mozgásérzékelésre képesek, míg a Project Natal 3D-ben képes a teljes test mozgásának követésére, reagál a parancsokra, utasításokra, s érzelmi reakciókat is azonosít pusztán hang alapján.

Júliusban Bill Gates a sajtónak elhintette, hogy a Microsoft a Windows-rendszereken is szívesen viszontlátná a szórakoztatóiparban minden bizonnyal forradalmi változásokat hozó projektet. Mint elmondta, a technológia fejlesztésekor nem csupán játékprogramokra gondoltak a mérnökök, hanem összességében mindenre, ami médiamegjelenéssel kapcsolatos: a PC-kre felcsatlakoztatva a webes találkozók, a közös munka, és maga a kommunikáció is egészen új megvilágításba kerülhet.

A játékfejlesztők már nyáron megkapták a Natal fejlesztőcsomagját: Activision, Capcom, Disney, EA, Konami, MTV, Namco Bandai, Sega, Square Enix, THQ, Ubisoft – a videojáték-iparág szinte összes meghatározó szereplője kész fejleszteni a Project Natalra. Egyelőre nem tudni, a komplett hardvercsomag mennyibe fog kerülni a felhasználóknak – viszont jó hír, hogy minden jelenleg forgalomban lévő Xbox 360 konzolon működni fog.

Azóta történt

Előzmények