Az uniós törekvésekkel összhangban, európai mintákat követve, közös önszabályozó etikai kódexet írt alá a Pannon, a T-Mobile és a Vodafone a fiatal tizenévesek és gyermekek biztonságosabb mobiltelefon-használata érdekében. Az aláírást több mint fél éves közös munka előzte meg, melyet Magyarországon a Vodafone koordinált.
A most aláírt önszabályozási kódex alapján mindhárom mobilszolgáltató egyetért abban, hogy fontos a fiatal felhasználók védelme. Ezért vállalják, hogy támogatják a felnőtteknek szánt tartalomhoz való hozzáférés ellenőrzését, figyelemfelhívó kampányok kidolgozását, a mobiltelefonokon megjelenő illegális tartalmak elleni küzdelmet, illetve biztosítják a kereskedelmi tartalom transzparens osztályozását. Az etikai kódex kidolgozása már tavaly megkezdődött, azonban a részletek véglegesítése miatt most írták alá az együttműködést. A kódexet a három vállalat évente felülvizsgálja, és szükség esetén módosíthatja.
A mobilszolgáltatók, a tartalomszolgáltatókkal karöltve 2007-ben kidolgozták az emelt díjas szolgáltatásokra vonatkozó etikai kódexet is, melynek elsődleges célja az ilyen típusú szolgáltatásokkal kapcsolatos pontos, alapos és korrekt tájékoztatás, valamint az egységes szabályozás kialakítása.
A biztonságosabb mobilhasználatot támogató magyarországi etikai kódex előzménye a 2007 februárjában, Brüsszelben aláírt európai keret-megállapodás (mely a vezető európai mobilszolgáltatók saját kódexe volt) a kiskorúak védelme érdekében. Az akkori keret-megállapodás aláírói között szerepelt a három hazai cég anyavállalata is, a Deutsche Telekom Group, a Telenor és a Vodafone Limited. A hét elején egy, a mobilszolgáltatókat tömörítő nemzetközi szervezet (GSMA) újabb kezdeményezést indított útjára szintén a gyermekek védelmével kapcsolatban, melyhez szintén csatlakoztak a nagy nemzetközi szolgáltatók.
A mobilszolgáltatók közösen védik a fiatalok érdekeit
- Írta: IT café
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Telenor Magyarország
- Vodafone Magyarország
- T-Mobile Magyarország
Azóta történt
-
Csajok a mobilon – a Playboy új versenyt hirdetett
Egyelőre csak az USA-ban zajlik a megmérettetés, de nem nehéz megjósolni, hogy siker esetén éppúgy elterjed majd, mint a Playmate-választás.
Közösségi média 0
-
Európai-amerikai összefogás a semleges internetért
Egy 65 fogyasztóvédelmi szervezet által létrehozott szövetség az internet semlegességének biztosítását követeli a nemzeti kormányoktól.
Távközlés 2
Előzmények
-
A T-Mobile szót fogad az EU-nak: csökken a külföldi mobilinternet díja
A német gyökerekkel rendelkező szolgáltató nyártól két eurót számláz megabájtonként, és bevezeti a bérletes konstrukciót is.
Távközlés 1
-
Alakul a magyar mobiltévé
Az Antenna Hungária, a T-Mobile és a Vodafone DVB-H-alapú mobiltelevíziós kísérletet folytat a Nokia Siemens Networks mobiltévé-platformján.
Tech 1
-
Még mindig nő a mobil-előfizetések száma
10 millió 579 ezer előfizető, a Pannon árnyalatnyit erősödött.
Távközlés 0
-
A magyar mobilpiac kiegyensúlyozott, az előfizetések száma stabilan növekszik
A Nemzeti Hírközlési Hatóság szeptemberben 112 ezerrel több mobil-előfizetőt számlált.
Mérleg 4
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Így nem hajlik, úgy kettétörik az új iPad
- Anime filmek és sorozatok
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Mobil flották
- Meggyi001: A Lidl Silvercrest kenyérsütő jó?.........Jelentem:Jó!
- Windows 10
- Philips LCD és LED TV-k
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Xbox tulajok OFF topicja
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- További aktív témák...