Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter kezdeményezésére a mai napon megalakult a magyar civil, piaci és kormányzati szereplőket tömörítő „Internet Jövője Fórum” konzultációs platform. Alakuló ülésén a fórum a nemzetközi szinten képviselendő hazai egységes álláspont mielőbbi kialakítását tűzte ki céljául. Ennek érdekében a résztvevők közös nyilatkozat megfogalmazásáról döntöttek, amelynek aláírására 2005. december 8-án kerül sor.
A fórum megalakulásának közvetlen előzménye, hogy az IHM minisztere a múlt héten megrendezett tuniszi ENSZ Információs Társadalom Csúcstalálkozón (WSIS) bejelentette, hazánk kész otthont adni a Kofi Annan ENSZ-főtitkár kezdeményezésére megalakuló ún. Internetirányító Fórum (IGF) irodájának.
A munkáját 2006-ban megkezdő, kormányzati, civil és gazdasági szervezeteket tömörítő, a lehető legszélesebb körű párbeszédet célzó nemzetközi Internetirányító Fórum megalakulásának célja az internet működésével, irányításával kapcsolatos kérdések áttekintése, a jelenlegi mechanizmusok tökéletesítése és kiegészítése valamennyi érintett érdekeinek figyelembevételével.
Az IHM minisztere a fenti célok megvalósítása és a hangsúlyos magyar szerepvállalás érdekében a hazai szakma és civil szféra támogatását kérte. A nyilvános vitafórum megalakításával teret kíván adni — a hazai összhang mielőbbi kialakításához — a különféle gazdasági, közösségi és szabályozási kérdések megvitatásának.
Pályázunk az internetszabályozási ENSZ-irodára
- Írta: Krasznay Endre
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Infokommunikációs csúcsra készül Budapest
A kohéziós alapok átcsoportosításáért fog lobbizni az IVSZ-elnök.
Társadalom 0
-
Európai infokomm-csúcs újoncoknak
Az Európán belüli fejlettségbeli különbségek felszámolásáról tárgyalnak a hétvégén.
Társadalom 0
-
Kovács Kálmán levelét megírta
Közös nyilatkozattal fordulnak az ENSZ felé a hazai informatikai szereplők.
Társadalom 0
Előzmények
-
Kié az internet?
Ma kezdődik Tuniszban az ENSZ csúcstalálkozója az információs társadalomról.
Társadalom 2
-
Európai infobiztonsági konferencia Budapesten
Az it-biztonsági szakma krémje három napig hazánkban tanácskozik.
Biztonság 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- TCL LCD és LED TV-k
- Vezetékes FÜLhallgatók
- War Thunder - MMO Combat Game
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Formula-1
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Vigneau interaktív lokálblogja
- SkyShowtime
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Konzolokról KULTURÁLT módon
- További aktív témák...