Tavaly novemberben a három magyarországi mobilszolgáltató ügyfeleinek száma 39 ezerrel nőtt – áll a Nemzeti Hírközlési Hatóság ma kiadott jelentésében. A hónapban a szolgáltatók előfizetőinek száma az előző adathoz képest 0,43 százalékkal, 9 millió 142 ezerre emelkedett, ez a szám pedig 7,25 százalékkal haladta meg a 12 hónappal korábbi szintet.
November végére az előfizetői szám alapján a Vodafone piaci részesedése 21,44 százalékra emelkedett az október végi 21,19 százalékról, a T-Mobile Magyarország Rt. részesedése 45,08 százalékról 45,09 százalékra nőtt, míg a Pannon GSM-é 33,73 százalékról 33,47 százalékra csökkent.
A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást vagy sms-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma novemberben 47 ezerrel, 8 millió 503 ezerre növekedett. A forgalmazásban részt vevő ügyfelek száma alapján november végén a T-Mobile piaci részesedése 45,37 százalék (október végén 45,42 százalék), a Pannon GSM-é 33,60 százalék (október végén 33,79 százalék), a Vodafone-é pedig 21,03 százalék (október végén 20,79 százalék) volt.
A három szolgáltató ügyfelei novemberben 4516 számot hordoztak a 2004 májusa óta igénybe vehető számhordozhatóság keretében, ezzel a szolgáltatót váltó ügyfelek száma összesen 93 751-re emelkedett.
Novemberben is a Vodafone nyert
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Telenor Magyarország
- Vodafone Magyarország
- T-Mobile Magyarország
Azóta történt
-
Mobilrádiót indít a Vodafone és a Sony
Az internetes zenerádiókhoz hasonlóan testreszabható szolgáltatást vezet be mobiltelefonokra a brit vállalat.
Távközlés 3
-
Nevet vált a Pannon GSM?
Lapértesülések szerint a T-Mobile után a második legnagyobb hazai mobilszolgáltató is korszerűsíti imázsát. Mégpedig hamarosan.
Távközlés 5
-
Tavaly csak a Vodafone erősített
A piac telítődését jelzi, hogy lassul a mobilosok táborának növekedési üteme. A Pannon és a T-Mobile is veszített részesedéséből.
Távközlés 0
Előzmények
-
Egyre kevesebb a vezetékes vonal
Már több mint százezer vonalat vittek át más szolgáltatóhoz az előfizetők.
Távközlés 0
-
Széles sávban dupláztunk
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) megvonta az idei év mérlegét.
Távközlés 0
-
A T-Mobile nem fizet, inkább perel
A szolgáltató a Magyar Értelmező Kéziszótárat ajánlja a Hírközlési Hatóság figyelmébe.
Távközlés 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest