A Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete elkészítette a NOD32 látáskárosultak számára optimalizált dokumentációját és azokat a szkripteket, melyek a széles körben használt, a Freedom Scientific által forgalmazott JAWS for Windows képernyőolvasó program segítségével könnyen kezelhetővé teszik a vírusirtó rendszer kezelőfelületét vakok és gyengénlátók számára. A munka utolsó lépcsőjeként a www.nod32.hu/jaws címen egy olyan weboldal is kialakításra került, amely a projekttel kapcsolatos informálódást és a vírusirtó szoftver letöltését könnyíti meg a látáskárosultak számára.
„Fontosnak tartom a számítógépek biztonságát. A számítógép az az eszköz, mely a látássérülteket mind tanulásukban és munkájukban, mind pedig szórakozásukban segíti. Egy megbízható, gyors és könnyen kezelhető rendszert kívánunk a látássérült felhasználók kezébe adni.” – összegezte az egyesületnek a számítógépes biztonság elérésére irányuló céljait és törekvéseit Sztakó Krisztina, az egyesület elnöke. A szoftvert forgalmazó Sicontact Kft. maga is támogatja a projektet, így a NOD32 antivírus rendszert 50 százalék kedvezménnyel nyújtja az egyesület számára, mely viszonteladóként fogja értékesíteni és támogatni a szoftvert, és elvégzi a kedvezményre történő jogosultság elbírálását is.
NOD32 vakok és gyengénlátók számára
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Eset Software
- Sicontact Kft.
Azóta történt
-
Előrelátó a NOD32
Az ismeretlen kórokozók ellen a szlovák fejlesztésű szoftver a leghatékonyabb.
Biztonság 0
-
Egy férfi, egy ESET
PhD-hallgató, gitáros és nem mellesleg a NOD32 vírusirtót forgalmazó Sicontact Kft. ügyvezetője. Interjú Csiszér Bélával.
Szoftver 10
Előzmények
-
Kóstolgatják a biztonsági cégeket a vírusírók
Szakértők szerint ma már elengedhetetlen a proaktív védelem.
Biztonság 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Házi barkács, gányolás, tákolás, megdöbbentő gépek!
- Formula-1
- Az Amazfit GTR és GTS 3 is szemrevaló lett
- BestBuy topik
- Azonnali alaplapos kérdések órája
- Elden Ring
- Xiaomi 13T és 13T Pro - nincs tétlenkedés
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Gyúrósok ide!
- Anglia - élmények, tapasztalatok
- További aktív témák...