A nyomtatás világszinten jövedelmező üzletté vált: a piaci prognózisok szerint 2010-ben várhatón 5 ezer milliárd oldalt nyomtatnak az európai, afrikai és a közel-keleti régióban. A HP a húzóüzletágának számító Képalkotási és Nyomtatási részleg révén meghatározó szereplő mind a globális, mind a hazai piacon. Az első negyedévben a divízió 8 százalékkal, 6,5 milliárd dollárra növelte bevételét, a bővülésből a fogyasztói szegmens 1, a vállalati 6, a kellékanyagok értékesítése pedig pedig 11 százalékkal vette ki a részét.
Magyarországon is növekedett összességében a HP bevétele. A hazai kereslet alakulására az jellemző, hogy a nyugat-európai országokhoz hasonlóan, a jelenlegi gazdasági fejlettség szintjén telítődik a piac, csak csekély mértékű növekedés tapasztalható az összes szegmensben. Ennek megfelelően az otthoni piacon is csak 8 százalékkal nőttek a darabszám szerinti eladások. A lézernyomtatók szegmensében a bővülés motorjai a színes eszközök voltak, a fekete-fehér gépek iránti kereslet elmaradt a várttól. A nyomtatási igények változásával tart a nyomtatók és fénymásolók multifunkciós eszközökre való cseréje.
A HP értékelése szerint a magyar számítástechnikai fogyasztói piac a tavalyi teljes kiskereskedelmi forgalmának 5,6 százalékos növekedése ellenére is nehéz és ellentmondásos évet zárt. Az IDC piackutató és a HP Magyarország saját felmérései azt mutatják, hogy az év első három negyedévében a perifériapiac visszaesett, az utolsó negyedévben viszont látványosan, a szokásos szezonális növekedést lényegesen meghaladóan bővült. A Sulinet Expressz programban 2004 nyarán, majd 2005 tavaszán beköszöntött változások, végül pedig a perifériák őszi kizárásának következtében a nyomtatópiac hektikusan és kategóriánként eltérő mértékben növekedett (az egyfunkciós piac stagnált, a többfunkciós terület bővült), és nem fejlődött a digitális fényképezőgépek és a szkennerek piaca sem. Egyedül a mobil- és fotónyomtatók, valamint a kellékek iránt ugrott meg látványosan a kereslet.
A HP Magyarország mind a fekete-fehér, mind a színes lézernyomtatók piacán 60 százalék feletti részesedéssel rendelkezik – közölte a vállalat.
Nem pörög a hazai nyomtatópiac
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- HP
Azóta történt
-
A Canoné a tintasugarasok piaca
A régiónkban három országban is piacvezető a japán vállalat. Magyarországon 36 százalékos a cég részesedése.
Mérleg 0
-
A lézernyomtatók új kihívója?
Az Epson új utakon járva igyekszik nyomtatásra is használni az eddig csak kijelzőkbe épített OLED fényforrásokat.
Tech 0
-
A HP korszerűsíti az ITDH it-rendszerét
A 379 milliós projektben a Hewlett-Packard Magyarország korszerű CRM-rendszert telepít.
Mérleg 0
-
Tévedés – nem hívják vissza a HP kamerákat
Egyetlen regisztrált meghibásodás alapján terjedt a hír a tűzveszélyes gépekről, a HP szerint nincs ok aggodalomra.
Biztonság 0
Előzmények
-
Milliárdos profittal kezdte az évet a HP
Egyedül a szolgáltatási üzletág nem brillírozott. A nyomtatók és a számítógépek forgalma erős volt.
Mérleg 0
-
Jól megy hazánkban a Lexmarknak
A nyomtatógyártó magyarországi kirendeltsége jó évet tudhat maga mögött. Nőtt a piaci részesedés is.
Mérleg 6
-
Digitális fotósuli a HP-tól
Hasznos tanácsok és részletes útmutatók a HP weboldalán.
Közösségi média 0
-
Itthon is erősödött a Konica Minolta
A színes nyomtatás és másolás sikere jelentősen javított a számokon.
Mérleg 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Steam topic
- OLED TV topic
- ThinkPad (NEM IdeaPad)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Házimozi belépő szinten
- Amazon Prime Video
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- Nyíregyháza és környéke adok-veszek-beszélgetek
- További aktív témák...