Bár az ingyenesen letölthető OpenOffice.org irodai szoftvercsomag egyre népszerűbb mind a magán-, mind pedig a kormányzati felhasználók körében, van legalábbis egy olyan terület, ahol a Microsoft Office-a jobb: a biztonság. Ezt állítja egy a francia védelmi minisztérium megbízásából állítólag egy éven át folytatott vizsgálat, melynek eredményeit nemrég ismertették. A tárca szakemberei ennek során saját fejlesztésű ártalmas programok segítségével igyekeztek feltérképezni a két programcsomag gyenge pontjait. Következtetésük pedig az, hogy az OpenOffice.org bizonyos – például makró- – támadások ellen védtelenebb. Míg a szabad szoftver számos alkalommal figyelmeztetés nélkül végrehajtotta a kártékony makrókat, addig a Microsoft programja minden esetben kiabál, ha egy makróval ellátott dokumentumot akar megnyitni a felhasználó – hoztak egy példát a védelmisek, akik szerint azért lehet sebezhetőbb az OpenOffice.org, mert a fejlesztők elsősorban a Microsoft szoftverével versenyképes vagy éppen annál jobb szolgáltatásokra koncentrálnak, és nem a biztonságra.
A vizsgálat eredményeit – a részletek nem nyilvánosak – át fogják adni az OpenOffice.org-nak, és remélik, hogy ennek köszönhetően javul a szoftver biztonságossága. A jelentés azonban addig is lassíthatja a csomag terjedését Franciaországban, hiszen hatására a bevezetését fontolgató ügyfelek – például Párizs önkormányzata – könnyedén meggondolhatják magukat.
Nem biztonságos az OpenOffice?
- Írta: Barna József
- Forrás: Ars Technica
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Letölthető az OpenOffice 2.0.4 magyar változata
Számtalan újdonság és javítás található az OpenOffice.org 2.0.4 magyar verziójában.
Szoftver 8
-
A francia parlament elköszönt a Microsofttól
2007-től a francia törvényhozás minden szintjén a Linux operációs rendszert fogják használni.
Társadalom 80
-
Ingyen pendrive szabad szoftverekkel a középiskolásoknak
A párizsi önkormányzat a digitális olló bezárásán munkálkodik.
Társadalom 8
Előzmények
-
A PowerPoint is sebezhető
Egyre gyakoribbak a Microsoft Office elleni támadások. A Word és az Excel után a prezentációkészítőt is elővették a crackerek.
Biztonság 2
-
Újabb lyuk az Excelben
Az it-biztonsági szakemberek és a crackerek is kipécézték maguknak a Microsoft táblázatkezelőjét.
Biztonság 0
-
Megint okosabb lett az OpenOffice
Egyre jobban beszéli nyelvünket az ingyenes irodai csomag. Az új, 2.0.3-as verzión ismét sokat csiszoltak a készítők.
Szoftver 2
-
Tovább késik az Office 2007
Elemzők szerint az újabb csúszás a Vista-bemutató ismételt halasztásának lehetőségét valószínűsíti.
Szoftver 3
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen