A Microsoftnak május végéig adott határidőt az Európai Bizottság a tavaly márciusban kiszabott kötelezettségek teljesítésére. A testület versenyügyi biztosa, Neelie Kroes szerint jelenleg arra várnak, hogy a szoftvervállalat végezzen a házi feladatával – írja a Reuters. Kroes egyelőre korainak tartotta elárulni, hogy várhatók-e újabb szankciók, ha a Microsoft a hónap végéig nem tesz eleget kötelezettségeinek. Az EB akár újabb bírsággal is sújthatja a redmondiakat, melynek összege a vállalat napi árbevételének legfeljebb 5 százaléka lehet, ami a tavalyi 36,8 milliárd dolláros éves forgalmat figyelembe véve akár 5 millió dollár is lehet – naponta.
Amint arról beszámoltunk, az EB tavaly márciusban arra kötelezte a Microsoftot, hogy hozza nyilvánosságra azokat a technikai információkat, melyek lehetővé teszik a rivális szoftvergyártók számára a Windows operációs rendszert futtató kliensekkel és kiszolgálókkal teljes mértékben együttműködő szerver operációs rendszerek fejlesztését és dobjon piacra egy olyan Windows-változatot is, amely nem tartalmazza a Windows Media Player médialejátszó alkalmazást. A lebutított Windows már megjelent a piacon – ennek eleinte csupán a nevét kifogásolták Brüsszelben –, ám a kommunikációs protokollok elérhetőségével kapcsolatban éles bírálatok érték a céget. A Szabad Szoftver Alapítvány európai tagozata például azt kifogásolta, hogy a Microsoft a nyílt forrású szoftverek fejlesztőit hátrányosan megkülönböztető licencfeltételeket szab. Többek között e panasz alapján kötelezte az EB a szoftvercéget a feltételek átdolgozására.
A testület 26 esetben talált kivetnivalót az eredeti dokumentumban, ezek közül 20-at rövid időn belül korrigált a Microsoft. Ám még azóta is maradtak tisztázatlan kérdések, ráadásul nem csupán protokollokkal, hanem a médialejátszó nélküli Windowszal kapcsolatban is. Korábban a butított operációs rendszert a RealNetworks kritizálta, mondván: abból a Windows Media Playerrel együtt több olyan regisztrációs bejegyzést is törölt a szoftvervállalat, mely más médiaszoftverek számára is nélkülözhetetlen lenne a különféle alkalmazásokkal való együttműködéshez. Ennek köszönhetően például a Word szövegszerkesztőben vagy az Internet Explorerben nem játszhatók le a beágyazott médiafájlok.
Ha a hónap végéig a Microsoft nem teljesíti a kötelezettségeket, az EB újabb eljárást indíthat a mulasztás szankcionálására. Ez a procedúra – melyhez végül a 25 tagország áldása is szükséges – azonban gyorsan, még a július végén kezdődő nyári szünet előtt lezárulhatna, hiszen nem lenne szükség hosszadalmas bizonyítási eljárásra.
Microsoft: május végéig tart Európa türelme
- Írta: Barna József
- Forrás: Reuters
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
HP termék EU-s személyazonosításhoz
Az új rendszer zárt folyamatban teszi lehetővé a biztonságos személyazonossági igazolványok kiállítását.
Társadalom 0
-
Erősödő nyomás a Microsoftra
Ma éjfélkor jár le az Európai Bizottság ultimátumának határideje.
Társadalom 0
-
Microsoft-EU csata: visszaszámlálás leállítva
A Microsoft az utolsó pillanatban benyújtotta javaslatait az Európai Bizottságnak.
Szoftver 3
Előzmények
-
Több a kalózszoftver Magyarországon
A BSA adatai szerint a régióban egyedül mi rontottunk az illegalitási mutatókon.
Mérleg 88
-
Vírusvédelem a Microsofttól
Komplett biztonsági csomagot kínál majd előfizetés fejében a szofvercég.
Biztonság 88
-
A Microsoft szerint leszakadhatunk Európától
A szoftvervállalat szerint áttörésre lenne szükség az e-kormányzat területén.
Mérleg 0
-
Microsoft: fogy Európa türelme
Nem múlik el hét anélkül, hogy a szoftvercéget ne riogatnák újabb bírság kiszabásával.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest