Először nyitja meg a Kutatók Éjszakáján a közönség előtt k+f központját az Ericsson Magyarország. Az érdeklődők – a látogatás regisztrációhoz kötött! – jó néhány érdekességet láthatnak majd szeptember 24-én délután a Science Parkban (XI. Budapest, Irinyi J. u. 4-20.)
Többek között működés közben lehet majd megnézni egy 3D-kamerát és -tévét, egy twitterező fát, amely csiripeket küld a Twitterre, ha valaki elhalad mellette, de a mozgásra zenével, beszéddel, továbbá a fények le- és felkapcsolásával is reagál. Az ericssonos dolgozók hobbiból megalkotott szerkezeteiből összeállított kiállításon lesz többek között távirányítású tank, négyrotoros helikoptermodell, villanymotorral működő Kispolski, egy autóba szerelt, GSM-rendszerű riasztó és távkapcsoló rendszer, valamint egy nagy sebességű képfelvételek, gyorsított videók készítését lehetővé tevő, mikrokontrolleres vezérlésű berendezés is. Mindezek mellett a távközlés története, az Ericsson története és mobiltelefonok evolúciója is be lesz mutatva egy kiállításon.
Nagy érdeklődésre tarthat számot a jövő mobiltechnológiájának bemutatója. Néhány év múlva a hazai előfizetők számára is elérhetővé válnak a jelenleginél jóval nagyobb sávszélességet kínáló mobilhálózatok. Az Ericsson Magyarország és a T-Mobile 2009 októberében megkezdett LTE-tesztjének eredményeként a rendszer 20 MHz-es sávszélességen 100 Mbps letöltési és 35 Mbps feltöltési sebességet biztosít – most lehetőség lesz ezt is kipróbálni.