A londoni Természettudományi Múzeumban egy, a világon már sok helyen bemutatkozott elektronikus installációt nyitottak meg az elmúlt héten, mely egy éven át vendégeskedik a brit fővárosban. A két alkotó, Ben Rubin és Mark Hansen Listening Post című – kezdeti változatban már 2002-ben megszületett s azóta számtalan díjat elnyerő – munkája az internetes chatszobákban, fórumokon stb. folyó beszélgetések szövegeit használja alapanyagként, s a begyűjtött szöveget egy szoftver segítségével hallhatóvá teszik, hogy a látogatók meghallgathassák az „internet hangját”.
A kísérletező kedvű alkotók egy hatalmas, négy méter magas, öt méter széles ívelt állványra 231 apró képernyőt helyeztek el, ahol a „levadászott” szavak megjelennek, s melyeket a kijelzés ritmusában a szövegolvasó program fel is olvas. A szoftver által feldolgozott szavakat nem szerkesztik és nem cenzúrázzák, a Hansen által készített program gyűjti őket a netről, s véletlenszerűen küldi őket a kis képernyőkre, majd a hangművész Rubin által készített hangszintetizátor felolvassa őket, megválasztva a hangszínt, a hangerőt, s ciklusokat alkotva készíti el a „műalkotást”. Míg a szövegválogatás véletlenszerű, addig a hangok hozzárendelése már nem az, bizonyos szabályokat követ: például ha a szöveg az igen gyakori „I am”-mel kezdődik, akkor egy bizonyos hangtechnika jár mellé, ha az „I love”-val, akkor egy másik. A „hangalkotások” 30 másodperctől kezdve 3 perc hosszúságig terjednek.
A költségeket (körülbelül 44 millió forintnyi összegbe került) a múzeum egy alapítvány segítségével biztosította, mert az igazgató, Hannah Redler szerint ez a szürke anyagból poétikusat készítő megjelenítési mód megrázó képet ad a chatek világáról, arról, hogy mi is foglalkoztatja az embereket.
Az ear studio honlapján képek és (elvileg) videók egyaránt találhatóak a Listening Postról, ám – feltehetőleg a kiállítások miatt – a videókat egyelőre eltávolították. Aki kíváncsi arra, hogy milyen is lehet – legalábbis a hangzás –, az a The Independent cikkében lévő linkre kattintva belehallgathat egy mintába.
Az internet hangja: Listening Post
- Írta: Dajkó Pál
- Forrás: IT café
Azóta történt
-
Virtuális alagút London és New York között
Inkább művészeti, mint technológiai vállalkozás, de mind alapötlete, mind megvalósítása lenyűgöző és elgondolkodtató.
Mérleg 5
Előzmények
-
Az orális szextől az autószerelésig
A hasznos tanácsokat adó videomegosztók az internet sikertörténetei közé tartoznak.
Webérték 6
-
Wikia Search: ne keress vele, hanem hegeszd!
Legalább két év, míg használható lesz, de akár a Google-re is veszélyes lehet. Csak a felhasználókon múlik.
Közösségi média 4
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest