A Microsoft nemrég megvásárolta a kémszoftver-felismerő és internetes biztonsági alkalmazásokat fejlesztő Giant Company Software Inc. nevű vállalatot. A redmondi vállalat nem hozta nyilvánosságra, hogy mennyit fizetett a tíz alkalmazottat foglalkoztató cégért, de jelezte: a birtokába került technológiára alapozva rövidesen spyware-ellenes alkalmazást ad ki windowsos rendszerekre.
Amint az ismert, a kémszoftver (spyware és adware) a kártékony programok egyik gyorsan terjedő változata, amely magában foglalhatja a kéretlenül előugró hirdetéseket és az olyan, láthatatlanul működő programokat is, amelyek rögzíthetik a billentyűleütéseket, vagy átvehetik az uralmat a számítógép fölött. A kémszoftverek és az egyéb nemkívánatos programok lelassíthatják a számítógép működését, módosíthatják a konfigurációját, ellophatják a jelszavakat és az egyéb személyes adatokat. Az IDC 2004 novemberében végzett vizsgálatának eredményei szerint az egyéni felhasználók számítógépeinek 67 százalékát már megfertőzte a kémszoftverek valamely típusa.
A Microsoft a tervek szerint egy hónapon belül közzéteszi a Giant AntiSpyware termékén alapuló saját kémszoftver-védelmi, -észlelési és -eltávolítási megoldásának ingyenes béta-változatát, majd a visszajelzések alapján dönt a termék további sorsáról. Az alkalmazás Windows 2000, Windows XP és Windows Server 2003 operációs rendszerekkel működik együtt.
A felvásárlás bejelentése után derült fény arra, hogy a Giant korábban megállapodást között egy kaliforniai vállalattal, a Sunbelt Software-rel, amelynek értelmében az utóbbi jogosult a Giant technológiáinak értékesítésére. A Microsoft szerint azonban ez az egyezség csak a korábbi termékekre vonatkozik, és nem gördít akadályt az új fejlesztések elé.
Lecsap a kémprogramokra a Microsoft
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Microsoft
Azóta történt
-
Microsoft-eszközök a kémprogramok és férgek ellen
Már letölthető az AntiSpyware, és érkezik a vírusokat eltávolító eszköz is.
Biztonság 0
-
Hány változatban készül a Longhorn?
A hírek szerint az új Windowsból hét kiadás jelenik meg jövőre.
Szoftver 9
-
Microsoft: hosszú még az út
A vállalat eredményesnek tartja a „megbízható számítástechnika” programot.
Biztonság 0
Előzmények
-
Továbbfejlesztett e-mailszűrő a SurfControltól
A spamek mellett a phishing és a spyware ellen is véd a szoftver új változata.
Szoftver 0
-
Erős kézzel a kémprogramok ellen
Schwarzenegger után az amerikai képviselőház is a spyware ellen szavazott.
Társadalom 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Metal topik
- Megérkezett a Google Pixel 7 és 7 Pro
- Eredeti játékok OFF topik
- Milyen TV-t vegyek?
- Vezetékes FEJhallgatók
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- EA Sports WRC '23
- Telekom otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- NVIDIA GeForce RTX 4080 /4080S / 4090 (AD103 / 102)
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- További aktív témák...