A japán Sony Corp. tervei szerint két-három éven belül Kína lesz termékeinek második legnagyobb piaca, e cél elérése érdekében a 2007 márciusával végződő üzleti évben 200 millió dollárt fektet be kínai termelésének bővítésébe. A szórakoztatóelektronikai és médiacsoport első számú piaca az Egyesült Államok, ahol az elmúlt üzleti évben elért 5150 milliárd jenes (45 milliárd dollár) árbevételének 25 százalékát realizálta. A második helyen jelenleg a cég anyaországa, Japán áll, 20 százalékkal, Európa részesedése pedig összességében 24 százalék. Kína jelenlegi részesedéséről a Sony csak annyit árult el, hogy ez a leggyorsabban növekvő piacuk. Emellett a világ legnépesebb országában találhatóak a japán cég legjelentősebb anyaországon kívüli gyártási kapacitásai, az ottani Sony-üzemek televíziókat, kamerákat, elektronikai eszközökhöz használatos akkumulátorokat gyártanak. A közelgő 2008-as pekingi olimpiai játékokra Kínába érkező sportolók, turisták keresletére is gondolva, a Sony új termékek fejlesztését kezdte meg pekingi k+f központjában. A tervek szerint a játékok végeztével exportálni is fogják az újdonságokat.
Azóta történt
-
Kína a csúcstechnológiában is az élre tör
A kormány és a helyi fejlesztési bank hatalmas összegeket áldoz a kínai high-tech innovációra.
Mérleg 0
Előzmények
-
A Sony nem hagyja magára a Dellt
A visszahívott akkumulátorok gyártója, a japán Sony elismeri felelősségét, ám a cég vezetői túlzottnak tartják a hibás alkatrészekkel kapcsolatos aggodalmakat.
Mérleg 0
-
Megépül a Sony-Samsung óriásgyár
A két cég aláírta a végleges szerződést, így biztossá vált: létrejön a legújabb generációs LCD-paneleket gyártó közös üzem.
Mérleg 0
-
A Da Vinci-kód viheti sikerre a PlayStation 3-at
Elemzők szerint a kasszasiker mozi Blu-ray változatának kiadását a novemberi konzolstarthoz kell igazítani.
Tech 3
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Apple iPhone 13 - hízott, de jól áll neki!
- Óra topik
- Milyen légkondit a lakásba?
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Visszavonta az Intel és a Qualcomm Huawei-hez kiadott exportlicencét az USA
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Ukrajnai háború
- Videós, mozgóképes topik
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Vezetékes FEJhallgatók
- További aktív témák...