Kormányzati forrásokra hivatkozva közölte a Reuters hírügynökség, hogy a japán kormány olyan szabályváltoztatásokra készül, melyek következtében 2017-től a közutakon tesztelési fázisban megjelenhetnek az autonóm taxik (korábban 2016-ról szóltak a híradások), illetve megkönnyítik a gyártók közúti teszteléseit. Az engedélyezés fontos motivációja, hogy azt szeretnék, hogy a 2020-as tokiói olimpiára az országba érkezők már ilyen szupermodern autókkal is közlekedhessenek.
Ezzel párhuzamosan ugyancsak enyhítenének a drónokra vonatkozó előírásokon is, hogy fölpörgessék az innovációt a magánszektorban.
A terveket ma, a miniszterek és a magánvállalatok találkozóján a kormány képviselői jelentik majd be.
A Robot Taxi Inc. tesztjének első fázisában először Kanagava prefektúra ötven lakosa vesz részt, akiket rendszeresen elszállítanak a bevásárlásokra, majd haza – ez nagyjából három kilométernyi utat jelent, és e táv egy része városi utakon fut. Biztonsági okokból kétfős gyári személyzet is jelen lesz a kocsikban.
Japánban egyébként minden nagy gyártónak van önjáróautó-fejlesztési projektje. A Toyotának pontosan ugyanaz a célja, mint a kormánynak: az olimpia idején már legyen forgalomba helyezett autonóm autójuk, jelenleg a Mobility Teammate Concept nevű rendszert egy Lexus GS modellen tesztelik.
A Nissan hasonlóképp 2020-ra készül, addig fokozatosan bővítik az intelligens vezetéssegítő rendszerük képességeit, hogy öt év múlva kész legyen egy önállóan közlekedni tudó jármű.