Ma 0 órától szeptember 30-án 24 óráig a T-Com 1749-es segélyvonalán hívásonként 200 forinttal támogathatják a segíteni szándékozók a székelyföldi árvíz károsultjait – jelentette be a távközlési szolgáltató. Az adományokat a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet juttatja el a rászorulókhoz.
A 1749-es segélyvonalon az idén először 2005 januárjában, a délkelet-ázsiai földrengés és szökőár áldozatainak megsegítésére adakozhattak a telefonos cégek ügyfelei, akik egy hónap alatt több mint 100 millió forintnyi összeget ajánlottak fel a szám felhívásával, áprilisban pedig a mátravidéki természeti katasztrófa károsultjainak támogatására élt ismét a szám – ekkor közel 12 millió forint gyűlt össze.
Ismét él az 1749-es segélyvonal
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
Azóta történt
-
Tízmillió folyt be az árvízvonalon
A segélyvonalon összegyűlt összegből a székelyföldi károsultakat segítik.
Távközlés 0
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Milyen routert?
- Max
- Nokia 3210 - felélni az örökséget
- Genshin Impact (PC, PS4, Android, iOS)
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- nVidia tulajok OFF topikja
- Építő/felújító topik
- További aktív témák...