Komputerrendszerük biztonságának jelentős növekedését érték el azok a vállalatok, amelyek biztonsági tréningre íratták be informatikusaiknak legalább egy részét, illetve biztonsági minősítési programokat hajtottak végre - állapította meg az it-minősítések, köztük biztonsági bizonyítványok kiadásával is foglalkozó Computing Technology Industry Association (CompTIA). A szövetség jelentése szerint azoknál a cégeknél, amelyeknél az it-személyzet legalább negyede részt vett megfelelő felkészítésen, ötödével kevesebb biztonsági probléma adódott, azoknál pedig, amelyek minősíttették magukat ebből a szempontból, 70 százalékkal javult az it-hálózatok védettsége. A CompTIA felmérésében megkérdezett szervezetek 15 százaléka járatta biztonsági tréningekre minden informatikusát 2003-ban, szemben a 2002-ben regisztrált 11 százalékkal, és 31 százalékuk taníttatta legalább a személyzet felét, szemben az egy évvel korábbi 22 százalékkal - derül ki az Internet News tudósításából.
Azóta történt
-
Vállalati alkalmazássá válik a blog?
Már a cégvezetők is felfedezték a kapcsolattartásra, csapatépítésre használható módszert.
Mérleg 0
Előzmények
-
Ébredés az egyetemeket ért hackertámadás után
A több amerikai egyetemet érintő támadás rávilágított az elosztott hálózatok gyengeségére.
Biztonság 16
-
Gyakorlati tanácsok az informatikai biztonsághoz
Ízelítő a Computerworld informatikai biztonságra vonatkozó tanulmányaiból.
Biztonság 0
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
gp Látványos akciójáték soulslike-elemekkel, amelynek legközelebbi rokona sok szempontból a Nier Automata. Hát csoda, hogy azonnal belevetettük magunkat?
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- Milyen légkondit a lakásba?
- Háztartási gépek
- DJI topic
- Olasz autó topik (Fiat, Lancia, Alfa)
- Otthoni hálózat és internet megosztás
- Apple iPhone 13 mini - miért nem veszik elegen?
- Kerékpárosok, bringások ide!
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Vezetékes FEJhallgatók
- További aktív témák...