Az Albacomp Rt. nyerte el Hódmezővásárhely elektronikus önkormányzati rendszer kiépítésére kiírt pályázatát. A több mint 328 millió forint értékű projekt keretében az ügyviteli rendszer fejlesztése és bevezetése mellett a székesfehérvári társaság vállalja a szükséges informatikai eszközök szállítását is – ezekre ötéves garanciát vállal –, továbbá korszerű térinformatikai rendszert is telepít. A portálfejlesztésben alvállalkozóként az IND Kft., a térinformatikai fejlesztésben a Geometria Kft., az ügymenetkezeléshez kapcsolódó fejlesztésben pedig a SZÜV Rt. vesz részt – áll az Albacomp közleményében. A projektet a város a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) Szolgáltató Önkormányzat pályázat keretében elnyert uniós forrásból finanszírozza.
Háromszázmilliós megbízás az Albacompnak
- Írta: Barna József
- Forrás: IT.news
- Kapcsolódó cégek:
- Albacomp
Azóta történt
-
Webboltot nyitott az Albacomp
Megkétszerezné kiskereskedelmi boltja forgalmát a székesfehérvári cég.
Közösségi média 1
-
Váratlanul távozik az Albacomp vezérigazgatója
Sikeres három év után Laufer elhagyja a székesfehérvári vállalatot.
Mérleg 0
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs