Abu Dzabiban egy bank (Abu Dhabi Commercial Bank – ADCB) meglépte azt, amit a telekommunikációs szektorban a Magyar Telekom például 2012 júliusában. Elérhetővé tették a hangalapú azonosítást – írja a The National.ae. A bankszektorban ez eddig nem volt jellemző. Hangazonosítással kiváltható lesz tehát ezentúl a PIN-kód megadása, legalábbis a telefonos ügyfélszolgálaton.
A biometrikus azonosító technológia hatékonyabb az ujjlenyomat-olvasóknál, de talán még egy vénaszkennerrel is felveszi a versenyt, hiszen hasonlóan a Telekom módszeréhez, a hang közel száz ismérve alapján azonosítják a hívót. Persze, mindezt megelőzi a hangmintavétel.
„A jelenlegi versenyhelyzetben az ügyfelek számára a legnagyobb kényelem és a legkönnyebb hozzáférés, illetve az információk és tranzakciók védelme közötti egyensúlya a legfontosabb – fogalmazott Ravi Nair, az ADCB ügyfélkapcsolati igazgatója. Az sem elhanyagolható szempont szerinte, hogy a felgyorsuló ügyintézési idő az ügyfélnek, illetve a banknak is jobb, hiszen kevesebb időt töltenek vonalban. Az ADCB szakemberei szerint a megoldás csökkenti a visszaélések számát is.
Miközben a bank a klasszikus, telefonos ügyfélszolgálatát fejleszti, a The National megjegyzi, hogy a változó trendek szerint a bankok jellemzően egyre többet költenek technológiai fejlesztésekre, például mobil applikációkra, ahelyett, hogy a klasszikus hangalapú szolgáltatásaikat fejlesztenék, mivel ebben látják a jövőt.