Mintegy másfél éve számoltunk be arról, hogy nagyon komoly előrelépés történt az önvezető autók piacra lépésének terén, ugyanis tavaly februárban az amerikai Kalifornia állam közlekedésfelügyelete megadta arra az engedélyt, hogy a Waymo biztonsági sofőr nélkül, távfelügyelettel tesztelhesse rendszerét élesben a közutakon.
Most egy újabb nagy lépés történt, ugyanis a hasonló arizonai projekt után – ahol jelentősen kisebb forgalomban tesztelik a szolgáltatást – a California Public Utilities Commission (CPUC) engedélyt adott a Waymo számára, hogy kísérleti jelleggel (Autonomous Vehicle Passenger Service Pilot) a vállalkozás már személyszállítást is lebonyolítson viszonylag kis területen (South Bay, San Francisco) a sofőr nélküli járművekkel. De szigorítás is van: díjat nem számíthatnak fel (Arizonában ezt is megengedték), és személyszállításkor kötelező a biztonsági sofőr jelenléte, ahogy az arizonai projektben is. A pilot természetesen nemcsak a Waymót érinti, mások is bejelentkezhetnek, ha teljesítik a feltételeket (Kaliforniában eddig több mint ötven vállalkozás kért engedélyt tesztekre), de mivel a Waymo globálisan is az egyik legfontosabb fejlesztő, akik elsőként vágtak bele egy ilyenbe, rájuk figyel a világ.
A vállalat szóvivője megjegyezte, hogy hamarosan expanziót várnak, vagyis hogy egyre több területre kapják meg az engedélyt, ha a tesztek sikeresek lesznek.
A Waymo két autótípust fog használni a tesztek során: a Chrysler Pacifica Hybridet, valamint az elektromos meghajtású Jaguar I-Pace-t.