Bár a folyamatnak még nagyon az elején tartunk, mégis megmozdult egy piaci szegmens: egy éven belül megtöbbszörözi számítástechnikai felhőszolgáltatásai felhasználóinak számát az évi másfél milliárd forintos forgalmat bonyolító BCSS Kft., valamint a tavalyi 600 millió forintos árbevételét idén kétszámjegyű növekedéssel gyarapító Proserver Kft. is megduplázza a szolgáltatásként üzemeltetett virtuális gépeinek számát az idei esztendőben. Ezeknél a viszonylag kis cégeknél és ügyfeleiknél a nemrég Magyarországon még az elmélet szintjén emlegetett cloud computing gyors térnyerését a Fujitsu Technology Solutions Kft. üzleti konstrukciója alapozta meg.
A válság időszakában a magyar gazdaság legtöbb szereplőjének nem áll rendelkezésére elegendő forrás informatikai rendszerük színvonalának szinten tartására a hagyományos módon. A megoldást talán az infrastruktúra beruházások költségét minimalizáló és a működési kiadásokat csaknem megfelező felhőalapú szolgáltatások igénybevétele jelentheti. Strausz János, a BCSS ügyvezető igazgatóhelyettese ezt cége tapasztalata alapján úgy illusztrálta, hogy a Fujitsu technológiájának köszönhetően egy évi 100 millió forintos árbevételű magyar termelő vállalatot már 100 ezer forint havi szolgáltatási díj megfizetésével olyan infrastruktúrához juttatnak, amelyen futtathatók a vállalatirányítási rendszerek vagy más meglévő alkalmazások. Bár a felhő-alapú szolgáltatás nyújtását a vállalat csak az idén nyáron kezdte el, az azt igénybe vevő kkv-k száma az év végére eléri a tízet, a felhasználószám pedig egy éven belül a jelenleginek a tízszeresére növekedhet. A cég egyik referenciamunkája idén a Photo hall 50 üzletének és 200 franchise-partnerének felhőbe vitele volt.
A felhőalapú számítástechnikában Magyarországon is lát számottevő üzleti lehetőségeket a Fujitsu európai részlege. dr. Réger József technológiai vezérigazgató-helyettes szerint kevesebb, mint öt éven belül megszűnhetnek a klasszikus, azaz az installált és hálózatba kapcsolt számítástechnikai munkahelyek. Teret nyernek a központilag menedzselt eszközök, például a zéró kliensek. Ezek virtualizált környezetben működnek, nincs szükségük processzorokra és merev lemezekre, sem integrált tároló és szoftver rendszerekre: a munkavállalóknak csak a központi adatbankban tárolt saját adataikra lesz szükségük. Mindez csökkenti az adminisztrációs költségeket, mivel az IT részlegnek nem kell egyenként menedzselnie a gépeket. A Fujitsu Technology Solutions, amellett hogy elsősorban az adatközpontokra koncentrál a cloud computing területén, már intenzíven fejleszti a technológiához szükséges biztonsági megoldásokat is, példaként az adatok bitszinten történő titkosítását és a titkosított adatok illetve a kulcsok elkülönített szervereken történő tárolását említette dr. Réger. Azt is megfogalmazta, hogy az Európai Unió országainak minél előbb megállapodásra kell jutniuk egymással a szabályozás kérdésében, mert a nemzeti előírások eltérése hátrányt jelenthet Európának a globális versenyben.
A felhőszolgáltatások révén a következő évtized végére akár közmű is lehet az IT
- Írta: Krasznay Endre
- Forrás: IT café
- Kapcsolódó cégek:
- Fujitsu Technology Solutions
- BCSS Kft.
- Proserver Kft.
Azóta történt
-
Tervezd meg te a Fujitsu következő noteszgépét!
A cég komoly díjakkal járó terméktervezési versenyt indított, és a következő generációs gépek egyike az lehet, amit a nyertesek megálomdnak.
Tech 1
-
Összefognak az infokommunikációs klaszterek
Az Akkreditált Infokommunikációs Klaszterek Fóruma eredményeként koncentrálódik az innovatív infokommunikációs kkv-szektor.
Mérleg 3
-
Egymilliárdot fizet a Dell, hogy felkerüljön a felhőbe
A nagy technológiai cégek mind a cloud felé mozdulnak, így a Dell is igyekszik tartani a tempót.
Mérleg 2
-
Elégedett a Fujitsu hazai leánycége
A vállalat egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szolgáltatásokra, és gyakorlatilag kivonult a lakossági piac belépő szintjéről.
Mérleg 3
Előzmények
-
A Fujitsu és a NetApp közös tárolóportfólióval jelentkezik
Az egy forrásból beszerezhető integrált tárolómegoldásokkal az ügyfelek nagyobb informatikai értékhez és hatékonysághoz juthatnak.
Mérleg 0
-
Lemondott a Fujitsu Technology Solutions vezére
Azonnali hatállyal távozik a cégtől a másfél évvel ezelőtt kinevezett elnök-vezérigazgató.
Mérleg 1
-
Részben lebomló billentyűzetet készített a Fujitsu
Csak a klaviatúrának köszönhetően évente 60 ezer kilogramm műanyag megspórolását tervezi a gyártó.
Tech 7
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
- Építő/felújító topik
- Milyen program, ami...?
- Megjött az ASUS 240 Hz-es, fényes WOLED monitora
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- EAFC 24
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Amlogic S905, S912 processzoros készülékek
- Hatalmas, 16K felbontású, szemüveg nélküli 3D kijelzőt villantott a BOE
- Rohamtempóban nő az érdeklődés az OLED monitorok iránt
- Sweet.tv - internetes TV
- További aktív témák...