A német állam számára már nem olyan sürgős a Deutsche Telekom és a Deutsche Post pakettek mihamarabbi értékesítése – mondta a német pénzügyminiszter. Hans Eichel az ARD televíziónak adott nyilatkozatában elmondta, az állami részvénycsomagok jelenleg a német fejlesztési banknál parkolnak, s addig nem is tervezik eladásukat, amíg a piaci környezet lehetővé nem teszi ekkora csomagok megfelelő áron történő értékesítését. Az eredeti tervek szerint a 2005-ös költségvetést szépítették volna a befolyó privatizációs bevételek, ám ezzel a most készülő büdzsében már nem számol a német pénzügyminisztérium – írja a Reuters.
Egyelőre állami kézben marad a Matáv anyavállalata
- Írta: Napi
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Matáv
- Deutsche Telekom
Előzmények
-
A Deutsche Telekom versenytörvényt sértett?
A német kartellhivatal szerint versenytörvénybe ütközik a Kabel Deutscheland eladása.
Távközlés 1
-
A mobilüzletág ad lendületet a DT-nek
Megduplázná nettó nyereségét a legnagyobb európai távközlési cég.
Távközlés 0
Percről percre
ma A HMD ismét elővett egy klasszikust, hogy újra kiadják. De ismét csalódás lesz azoknak, akik az eredeti modellt is használták. És lehet, hogy másoknak is.
gp 43 év szinte beláthatatlan idő a videojáték-világban – márpedig az első Wizardry idén tölti be ezt a kort. Most az eredeti legenda az eredeti játékmenettel, de megújult látványvilággal tért vissza.
ph Egy olcsóbb és egy drágább verziót is kipróbáltunk az MSI belépőszintre pozicionált játékos noteszgépéből.
ma Nagyon nyomul a Xiaomi tablet fronton, és nagyobb méretben is jól megy nekik. Jól. Nem tökéletesen.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
- Android alkalmazások - szoftver kibeszélő topik
- Ukrajnai háború
- Videós, mozgóképes topik
- WLAN, WiFi, vezeték nélküli hálózat
- Vezetékes FEJhallgatók
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Még több AI-t hozna a Windowsba a Microsoft
- Netfone
- Nokia 3210 - felélni az örökséget
- Dragon Age: Origins
- További aktív témák...